A lakosság 30-40 százaléka tapasztal időnként refluxos tüneteket, és mintegy ötöde szenved reflux betegségben.
A szepszis kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Nemzetközi felmérések szerint a kórházakban világszerte több beteg hal meg szepszissel összefüggő szövődményben, mint emlő-, vastag- és végbélrákban együttvéve.
A szepszis bonyolult, rendkívül heterogén megjelenési formával járó kórkép, amelynek következtében világszerte a betegek 25-60 százaléka meghal. A szepszis során a beteg vérében olyan gyulladásos anyagok jelennek meg, és a véráram révén az adott szerv sérülése vagy fertőzése órák alatt az egész test betegségévé válik, a páciens életfontosságú szervei felmondják a szolgálatot.
A szegedi intenzív osztályon évente három-négyszáz olyan nagyon súlyos állapotú beteget kezelnek, akinél az immunrendszernek extra segítségre lehet szüksége. Az intézetben az országban az elsők között vezették be az úgynevezett CytoSorb nevű vértisztító kezelést, amely alkalmas a vérben található gyulladási citokinek eltávolítására. Az eljárásnál a művesekezeléshez hasonló módszerrel, zárt rendszeren keresztül egy görgőpumpa segítségével átvezetik a vért egy porózus felszínű, biológiailag aktív gyöngyöket tartalmazó berendezésen. A gyöngyök összességében hatalmas felületükön képesek megkötni a citokineket, ezzel 12-24 óra alatt jelentős mennyiségben csökkentve szintjüket a vérben.
A jelenlegi nemzetközi orvosi gyakorlatban a citokineltávolító-eljárást szinte kizárólag művesekezeléssel együtt alkalmazzák. Szegeden azonban - ahogy arról a szakma egyik legrangosabb folyóiratában, a Journal of Critical Care-ben a közelmúltban beszámoltak - önállóan alkalmazták olyan betegeknél, akiknél a szeptikus sokkot a keringés összeomlása kísérte és állapotuk 6-12 órányi kezelést követően sem javult. A tapasztalatok szerint ez a megoldás rendkívül hatékony a szeptikus sokk korai fázisában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Vizsgálataik alapján a SZTE szakemberei valószínűsítik azt is, hogy a jelenlegi protokollhoz képest a biológiailag aktív polimer gyöngyöket tartalmazó patron gyakoribb - 24 helyett 12 óránként végrehajtott - cseréje növelheti a kezelés hatékonyságát, vagyis lerövidíti a lélegeztetési időt, megrövidíti az intenzív osztályos tartózkodást és növeli a túlélési esélyt.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








