A szállodák meg tudták tartani az alkalmazottak nagyobb részét, az éttermeknél rosszabb a helyzet
Van remény?
Van remény?
Rengetegen veszítették el az állásukat a koronavírus-járvány miatt, főként a turizmusban és a vendéglátásban. Most azonban, az újranyitások idején ismét megindult a toborzás. Az egyik hazai étteremlánc például rengeteg hirdetést adott fel a héten, és az is kiderült, mennyit fizetnek.
Az Élmény Tanya, ami ugyan első körben gyerekek szórakoztatását és informálását szolgálta volna, de hamar kiderült, a felnőttek sokkal jobban élvezik az itt található programokat.
A kormány június elsejével engedélyezi a szálláshelyek megnyitását, ezért megkerestük kérdéseinkkel Csobota-Kis Árpádot a Pearl Marketing and Management Kft ügyvezetőjét és országos szállodaüzemeltetőt, hogy ossza meg velünk tapasztalatait, milyen változások várhatóak a koronavírus válság hatására a turizmus, vendéglátás ágazatban.
Magyarországon 45-50 ezer vendéglátóhely működik, egynegyedük Budapesten.
Szépen bedőlt a vendéglátás is.
A járvány hatásainak ellenére csökken a cégmegszűnések száma a vendéglátóiparban.
A járvány miatt jelentős kiesés várható a turizmus területén és a közelgő nyár újabb kérdőjeleket vetít előre, hiszen a fokozatos enyhítések ellenére még mindig bizonytalan a legjelentősebb turisztikai szezon jövőképe.
Kevés a magyar turista, hogy megmentse a hazai ágazatot.
Tanúsítványi rendszert dolgoztak ki.
Az utazgatás, éttermezés, gyógyfürdőzés most tabu.
A felmerülő kérdésekről, a kialakult helyzetről és az idei tervekről mesélt a HelloVidéknek Szauer Judit, gasztro-kommunikációs tanácsadó, a Balatoni Gasztrotérkép ötletgazdája.
Az éttermek fele bezárt, 2%-a viszont növelte bevételét.
Életmentő beavatkozásra várnak.
Mutatjuk, kiket érint.
Két, Angliában élő magyarral beszélgetett a Pénzcentrum, ők miként élik meg az új koronavírus-járvány okozta csapásokat. Interjúalanyainktól egyfelől megtudtuk azt, hogy a kiskereskedelemben olyan napok vannak, amik az eladásokat tekintve erősebbek a karácsonyi dömpingnél, másfelől a vendéglátás akkora zuhanásban van, amit még sose láttak. Ezen felül London legforgalmasabb közterületi gyakorlatilag kiürültek, más városokban pedig olyan az élet, mintha mindig szombat vagy vasárnap lenne.
Több, mint 500 ezer embert érinthet a ma bejelentett járulék fizetési mentesség. Orbán Viktor hat, súlyos gondokkal küzdő szektort nevezett meg: a turizmust, a vendéglátást, a szórakoztatóipart, a sportot, a kulturális szolgáltatásokat és a személyszállítás, nekik lesz kevesebb az adó. A Pénzcentrum megnézte, mennyien dolgoznak ezekben az ágazatokban.
Egy vásárcsarnokban lévő étteremben vállalt munkát Nagy Zsolt: mosogat, poharat szed, és néha még az ételt is kiviszi a vendégeknek. Hogy mi áll ennek a hátterében, arról a Best magazinnak beszélt egy interjúban.
Számos esemény rázta fel 2019-ben is az országot: sorozatunkban bemutatjuk a legjelentősebbeket régiónként.
Ugyan már nem áll le az élet a Balatonon a nyári időszakot követően, de a szezonalitás hatásai továbbra is érezhetőek a térségben. Számos fejlesztésnek köszönhetően az indián nyár, az őszi hétvégék egyre kedveltebb célpontjának számító desztináció, néhány év múlva akár egész éves üdülőparadicsommá válhat.