Nincs újabb elhunyt: hat koronavírusost azonosítottak Magyarországon
2860-an pedig már meggyógyultak.
2860-an pedig már meggyógyultak.
Így mind az aktív fertőzöttségi ráta (2,9 fő 10 ezer lakosból), mind pedig az átfertőzöttség aránya (68 fő 10 ezer lakosból) alacsonynak mondható - jelentette be a mai sajtótájékoztatón dr. Merkely Béla, a vizsgálatot vezető Semmelweis Egyetem rektora.
Az aktív fertőzöttek száma 875 fő.
2019-ben összesen 287 halálos közlekedési baleset történt hazánkban, 2776 esetben súlyos kimenetelű volt a karambol, és 7802 esetben szenvedtek könnyebb sérüléseket az érintettek.
Meglepő statisztika a Volvo neve mellett.
Ma egy 15 éves fiatal 34,4 év munkával töltött évre készülhet.
Oda kell rájuk figyelni.
Az aktív fertőzöttek száma 934 fő, 14-en vannak lélegeztetőgépen.
275 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetőgépen.
Elhunyt 4 krónikus beteg.
Dömping lesz koronabébikből.
Hiába nőtt februárról március hónapra látványosan az átlagkereset Magyarországon, már látszanak a gazdasági válság első jelei: a statisztikai hivatal számaiból élesen kirajzolódik a szektor, amelyik szinte egyik pillanatról a másikra állt le. Ugyanakkor vannak olyanok is, akiknek kirívó mértékben emelkedett a fizetésük az év harmadik hónapjában: vajon mi lehet ennek az oka?
2019-ben a magyar dolgozók 6,6 százaléka számított ideiglenesen alkalmazott munkaerőnek, ez körül-belül 290 000 munkavállalót jelent. Nekik gyakorlatilag, határozott idejű munkaszerződésük okán meg vannak számlálva a napjaik, hiszen ha lejár a kontraktus, könnyen lehet, hogy örökre elveszítik addig végzet munkájuk. Különösen igaz ez most, a koronavírus-járvány okozta válság idején.
Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra.
De tényleg!
Nem haltak meg többen.
Az Európai Unió (EU) tagországainak egészségügyi rendszereiben 4,45 millió nővér, asszisztens és szülésznő dolgozott 2019-ben, mintegy félmillióval többen, mint 2012-ben - derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának kedden közzétett jelentéséből.
Elkeserítőek a statisztikák.
Roppant aggasztóak a számok.
Rossz hír.