Másodlagos az IQ: fontosabb az érzelmi intelligencia a munkáltatóknak
A munkáltatók 71 százaléka többre tartja az érzelmi intelligenciát az IQ-nál.
A munkáltatók 71 százaléka többre tartja az érzelmi intelligenciát az IQ-nál.
A munkavállalók mellett a munkáltatók is szeretik a távmunkát. Öt éve azon felsővezetők aránya, akik már dolgoztak távmunkában csupán 27% volt, ami mostanra 61 százalékra emelkedett, míg a középvezetők esetében a korábbi 23 százalékos mutató ugrott 65 százalékra.
A stabil, biztonságos munkakörnyezet a fizetésnél is fontosabb a magyar kékgalléros munkavállalók számára. Szakmai tréningre és karácsonyi bulira kevésbé érdemes költeni, mert ezeknek minimális a megtartóereje a körükben, a visszajelzés és a teljesítményalapú értékelés viszont kulcsfontosságú - derült ki egy átfogó, közel 1000 kékgalléros megkérdezésével készült kutatásból.
Bár azt hihetnénk, az iskolakezdés csak a gyermekes családokra ró plusz terheket abban, hogy megteremtsék a munka és a magánélet egyensúlyát, ez koránt sincs így. Azoknak, akiknek nincsen gyermekük is ugyanúgy meg fogják érezni, mégpedig kollégáikon keresztül.
Csaknem 44 ezer forintot nyerhet év végéig az a munkáltató átlagkerestű dolgozóin, aki a szochó csökkenése után nem emeli a béreket. A minimálbéreseken is a második félévben mintegy 18 ezer forintot spórolhat munkáltatójuk. Az év közi béremelés azonban egyáltalán nem számít általánosnak.
Szeptember másodikán veszi kezdetét a 2019/2020-as tanév, amely sok családra ró jelentős anyagi terhet. Ehhez nagy segítséget jelentett a korábbi években az iskolakezdési támogatás, azonban a cafeteria-rendszer jelentős átalakításon ment keresztül. Mit tehetnek a szülők 2019-ben?
Most akkor van munkaerőhiány Magyarországon, vagy nincs? Valójában mindkettő igaz, de a helyzet ennél kicsit árnyaltabb. Mutatjuk, hogy mi a legfőbb gond a magyar munkaerőpiacon, miért elégedetlen a munkáltató és a munkavállaló is, valamint hogy mi lehetne a problémára a megoldás.
Kiugró vagyongyarapodás látszik a pénztáraknál.
A munkahelyválasztást leginkább befolyásoló tényező - nem meglepő módon - a fizetés lett.
Csak ennek alapján tudod ellenőrizni, jól dolgozott-e a NAV.
Az október-decemberi időszakban nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon.
Sokan olyan állásban fognak dolgozni, amelyek még nem léteznek.
A munka törvénykönyve tervezett módosításának az eddig leginkább vitatott elemein - az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten - túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól - hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Az automatizálás és a feladatok kiszervezése sem könnyű.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a 2019-re vonatkozó adótörvény csomagot. Bár várhatóan őszi parlamenti ciklusban még alakulhat a személyi jövedelemadóról szóló törvény, a frissen elfogadott csomaggal új keretek között tervezhetik a munkáltatók a 2019-es juttatásokat. Mutatjuk, milyen változásokra számíthatunk.
A havi fizetés és a juttatások mellett a munkakörnyezet minősége és a kiszámíthatóság számít leginkább a fizikai munkavállalóknak, mégis sokan az elvártnál alacsonyabb fizetések ellenére sem feltétlenül váltanak munkahelyet. Több mint ötszázezren viszont azonnal vagy egy-két éven belül szívesen dolgoznának új munkahelyen. A megkérdezettek többsége legalább nettó 200-300 ezer forintot akar keresni, fontos számukra a bejelentett munkaviszony, a vállalati célok ismerete, a munkahelyi feladatok egyértelműsége és a munkaidő beosztása is - derült ki egy friss kutatásból.
Mint arról itt, a Pénzcentrumon is beszámoltunk, a kormány benyújtotta a parlamentnek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapjára kedden délután felkerült törvényjavaslatban foglaltak szerint - többek között - változik a cafeteria-rendszer is. A legfontosabb, munkáltatókat és munkavállalókat érintő tudnivalókról tegnap a Pénzcentrum Facebook-oldalán beszélgettünk élő videóban Fata László cafeteria szakértővel. Mutatjuk annak az exkluzív felmérésnek az eredményeit is, amelyet a szakember készített 446 hazai munkáltató körében arról, hogyan alakítják majd várhatóan át 2019-től a cafeteria rendszerüket, ha elfogadják a benyújtott javaslatot.
Kiderült, mi kell a magyaroknak.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) a tavalyi évben harmadik alkalommal írta ki Employer Branding Awardot, azaz a Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díját. Mutatjuk, ez alapján hol a legjobb most dolgozni.