Teljes káosz a vasúton: figyelem, több vonalon is gyakorlatilag megszűnt a közlekedés
Sárvárnál fa dőlt a sínre, a Bakonyban leszakadt a felsővezeték.
Sárvárnál fa dőlt a sínre, a Bakonyban leszakadt a felsővezeték.
Továbbra is áldatlan állapotok uralkodnak a MÁV háza táján, ahol ezen a héten is több komoly meghibásodás történt egyes szerelvényeknél.
Az osztrák Strabag tulajdonrészét szerezheti meg a magyar állam. A közlekedési miniszter szerint a tranzakció jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is.
A szegedi fővonalon szeptember 7-től 29-ig több ütemben pótlóbuszok járnak, változik a vonatok közlekedése pályakarbantartás és a szegedi deltavágány építése miatt.
A Stadler és a Siemens még tavaly márciusban kötött szállítási szerződést új intercity villamos motorvonatok szállításáról.
Az állami vasúttársaság a nyár végén lényegében teljesen összeomlott.
Már jövőre lesznek a jelenleginél jobb minőségű, használt vasúti kocsik a forgalomban és 800 milliárd forintból elindul a pályafelújítás - ígérte Hegyi Zsolt.
Az elmúlt napokban két tinédzser tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése a síneken.
Az elsődleges vizsgálatok szerint két csavar törése okozta a vonatkisiklást a Keletinél.
Bár idén szeptemberre tervezték az átadást, most úgy tűnik, a projekt befejezése akár két évet is csúszhat.
A magyar vasúthálózat 21-22 fokos hőmérsékletre van tervezve, a kánikulában a sínek, szerelvények illesztései nem bírják az igénybevételt - ez is az oka a tömeges meghibásodásoknak.
Várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a budapesti Keleti pályaudvaron.
Egy teherautó ütközött a Szombathelyről a Déli pályaudvar felé tartó Kék Hullám InterCityvel a Polgárdi-Ipartelepek közelében található vasúti átjáróban.
A Magyarországra Szobnál belépő nemzetközi vonatoknál általában 40-60 perces, esetenként nagyobb késésre kell számítani.
Az augusztus 26-tól 30-ig Győrszabadhegy és Veszprém között végzett pályakarbantartás miatt a teljes vonalon, Győr és Veszprém között közlekednek pótlóbuszok.
A pályahiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, a dél-balatoni vonalon hajnalig pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra, jelentős késésekre kell számítani.
Csupán a szerencsén múlt, hogy három barátja sérülések nélkül megúszta az életveszélyes játékot.
Az utazás elhalasztása, vagy késés miatt idén eddig a belföldi utasok számára 2 millió forintot, a nemzetközi utasok számára 30 millió forintot utalt vissza a MÁV.
Elütött egy embert a vonat Szabadifürdő megállóhelynél, emiatt jelentősen késnek a vonatok a dél-balatoni vonalon - közölte a Mávinform szerdán a Facebook-oldalán.
A figyelmetlenség és a KRESZ megszegése egyre magasabb számban szedi áldozatait a vasúton.