Indul a fügeszezon: így készítsd el a legfinomabb házi lekvárt a filléres slágergyümölcsből
Huszonöt-harminc évvel ez előtt még csak álom volt, azonban ma már hétköznapi jelenségnek számít a sikeresen termő fügefa a kertben.
Huszonöt-harminc évvel ez előtt még csak álom volt, azonban ma már hétköznapi jelenségnek számít a sikeresen termő fügefa a kertben.
Megállás nélkül érik a füge, ne hagyd kárba veszni a termést! Mutatjuk, hogyan készíts ínycsiklandó fügelekvárt és más élelmiszereket a kertedben termő fügéből!
Idén a magyarok kedvenc befőzési gyümölcséből, a sárgabarackból is alig termett. Jó hír viszont, hogy még nyitva vannak a Szedd magadok, ahol olcsóbban juthatunk friss gyümölcshöz. Ráadásul most indulnak az akciók is! Körbenéztünk hát.
A legízletesebb nyári szezongyümölcseink közé tartozik az egres, büszke vagy köszméte: mutatjuk, hogyan tedd el télire lekvárnak, befőttnek, hogy később is élvezhesd!
A cseresznye jellemzően május végén, június elején a legdrágább, a legolcsóbb árakkal pedig július végén, azaz az utószezonban találkozhatunk.
Júniusban tombol a cseresznyeszezon: habár a boltokban a gyümölcsöt horroráron kínálják, akinek van gyümölcsfája, szinte úszik az ingyen cseresznyében. Mutatjuk, hogyan tedd el kreatívan télire!
A falusi kertek dísze volt egykor a közönséges mahónia, népi nevén a borbolya. Tudtad, hogy bogyója nemcsak ehető, de az egyik legegészségesebb gyümölcsünk? Ez lehetne a magyarok goji bogyója?!
Igazi kuriózum lehet ez a dzsem, és amellett, hogy a színével feldobhatja a hangulatunkat, az íze miatt is érdemes elkészítenünk. Nem kell hozzá csak néhány marok ibolyavirág, cukor, zselésítő.
Nem csak gyümölcsökből lehet kiváló lekvárt főzni: mutatjuk, hogyan készítsd el az alternatív lekvárok téli verzióit hagymából, répából és céklából!
Nem csak finomak, hanem szuperegészégesek is a téli citrusfélék, amelyeket amellett, hogy fontos frissen fogyasztani, lekvár és szörp formájában is érdemes kipróbálni – gondoltad volna, milyen csodás gasztroajándékokat készíthetsz belőlük karácsonyra?
Filléres, szívhez szóló karácsonyi gasztroajándékok: mutatjuk, hogyan úszd meg a karácsonyi költekezést és készíts egyedi, csodás finomságokat szeretteidnek!
Ugyan nemsokára kezdődnek az éjszakai fagyok, ez a legjobb időszak a dércsípte őszi bogyók szedésére.
A természeteben roskadoznak a bokrok ezektől a színes vitaminbombáktól: mutatjuk, hol keresd őket, hogyan készíts belőlük csodás lekvárt, szörpöt, gyógyteát!
A csipkebogyóból készült lekvárt sokan keresik, de a növény más módon feldolgozott formái, többek között az olaj sem népszerűtlen a vásárlók körében. A termesztése nem is annyira nehéz, a betakarítás annál inkább munkaigényes és aprólékos feladat.
Régen vége van a nyárnak, ám még mindig kaphatók a piacon olyan kiváló befőzőgyümölcsök, amelyekből a legfinomabb magyar lekvárok készülnek.
Megérkezett a birsalmaszezon: mutatjuk, mennyiért juthatsz hozzá, hogyan készíts belőle lekvárt, birsalmasajtot!
Más termékekhez hasonlóan a lekvár értékesítése sem könnyű folyamat, a gyümölcstermesztés kihívásain túl nőtt az alapanyagok, kellékek beszerzésének költsége is.
Hideg, őszi reggeleken nincs is annál jobb, mint meleg pirítóssal, sajttal és pár szelet almával indítani a reggelt, hozzá pedig hagymalekvárt nassolni. Immunerősítőnek sem utolsó, igazi csodaszer, ráadásul elkészítése pár száz forintból megvan.
A kökény ez év utolsóként érő vadgyümölcse, ami a szilvával rokon, és nem mellesleg szuperegészséges. A legnépszerűbb belőle talán a lekvár és a szörp, viszont a birshez hasonlóan fantasztikus gyümölcssajt is készíthető. Hozzuk is hozzá a receptet!
Javában tart a szilvaszezon: a tavaszi fagy és a nyári szárazság ellenére is közel átlagos a termés.