Hamarosan dönthet a parlament: mi lesz a CSOK-kal, babaváróval?
Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik.
Már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik.
Egy lakáshitel hosszú évekre, évtizedekre meghatározza az adós pénzügyi helyzetét, ezért fontos tisztában lenni az alapvető fogalmakkal és törvényszerűségekkel.
Nincs már sok idejük a családoknak, ha így jutnának állami segítséghez.
9 nagybank közül ötnél drágultak a kölcsönök, kettő pedig nem változtatott hitele kondícióin - írja a Bankmonitor.
Történelmi rekordot döntöttek az ilyen típusú hitelek. Érdemes azonban sietnünk, ha a legjobb körülmények között szeretnénk igényelni őket.
Idén áprilisban összesen 144,8 milliárd forintnyi lakáshitelt folyósítottak a bankok. De vajon minek köszönhető ez a kiugró érték?
Elképesztően megdrágultak a panellakások Magyarországon: a szakértők szerint az ország minden területén átlagosan 24 százalékkal drágultak 2021 azonos időszakához viszonyítva.
A szakértők arra számítanak, hogy az eddig a változó kamatozású konstrukciókat előnyben részesítő ügyfelek nagyobb számban váltanak majd a fix kamatozású termékekre.
Hiába van újra veszélyhelyzet, véget ér a kilakoltatási és ingatlan-árverési moratórium.
Júniusban lejár a kamatstop eredetileg meghirdetett határideje. Mekkora segítséget jelentett a kamatok rögzítése? Mi várható júliustól?
A kamatstop az érvényben lévő szabályok alapján június végével lejárna.
Az idén is aktív lesz az ingatlanpiac, 150-160 ezer lakás cserélhet gazdát.
Milyen lakásra elég a babaváró hitel, ha egy gyereket szeretne egy fiatal pár?
A jegybanki kamatdöntések hatására 2022 áprilisában már a 6-7 százalékos kamatok számítanak átlagosnak a lakáshiteleknél.
A hitelek kamatemelkedése miatt kevesebb kölcsönt kaphatsz. A bérelemelkedés azonban növeli az igényelhető lakáshitel összegét is.
Csökkent az első lakásvásárlók aránya a hazai ingatlanpiacon az idei év első negyedévének értékesítési adatai alapján.
Az olcsóbb lakásokat keresik a vevők, alkudni viszont egyre nehezebb.
Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?
Éves szinten forgalombővülés, valamint a lakásárak kitartó emelkedése jellemezte 2021-ben a magyarországi lakáspiacot, derül ki a KSH és az MNB friss statisztikáiból.
Elképesztő törlesztőrobbanás jöhet nyártól annak, akinek még mindig változó kamatozású hitele van. Érdemes mielőbb lépni!