Fontos bejelentést tett Szijjártó: új vakcina jöhet Magyarországra
Amennyiben a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei úgy ítélik meg, hogy a készítmény biztonságos megindulnak a kereskedelmi tárgyalások a gyártóval
Amennyiben a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei úgy ítélik meg, hogy a készítmény biztonságos megindulnak a kereskedelmi tárgyalások a gyártóval
Bár lehet, hogy az omikron kevésbé okoz súlyos tüneteket, azonban mégsem minősíthető enyhének, mivel rengetegen fertőződtek meg vele.
3070 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 291-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma pedig 105 529 főre emelkedett.
Erősen indult 2021 az ingatlanpiacon, és a lendület az év végéig kitartott. Tavaly nyolcadik évébe lépett a megelőző évi bázishoz viszonyított töretlen reálár-drágulás.
Míg az egyik új amerikai Covid-gyógyszer hatékonynak bizonyulhat, addig a másik aggodalomra adhat okot.
6 millió 273 ezer a beoltott, 6454 az új koronavírus-fertőzött és elhunyt 80 beteg.
Jelentősen megugrott a fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon a szilveszteri mulatságok után.
A megbetegedések ötven százalékát az új vírustörzs okozza Szlovéniában.
A flurona nem egy új koronavírus-mutáció, és nem is kombinálódik az influenzavírus a koronavírussal, mindkét vírus a rizikócsoportba tartozóknál, okoz súlyos állapotot.
Arra kérik a betegeket, ne menjenek légúti tünetekkel orvoshoz, hanem telefonáljanak.
3090 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen. Az NNK szerint az új fertőzések több mint 11%-ért az omikron mutáció a felelős.
Ha megfertőződünk influenza- vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket szakértők szerint.
Kutatók Dél-Franciaországban a koronavírus újabb variánsának megjelenésére figyelmeztettek.
Ismét emelkedik a szennyvíz koronavírus örökítőanyagának mennyisége.
A tisztiorvosi ukáz szerint az előírás megszegői 30 ezertől 5 millió forintig terjedő egészségügyi bírságra számíthatnak.
Azok az oltatlanok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, várakozási idő nélkül olthatók.
2429 új fertőzöttet igazoltak, 3335 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 316-an vannak lélegeztetőgépen.
A COVID-19 előre nem látható, erőteljes hatással bírt a pénzügyekre és üzletmenetre: felgyorsította az üzleti innovációt, tesztelte a 100 százalékos távmunka koncepcióját.
Aki két adag Sinovac-vakcinát vett fel, annak további két oltásra lehet szüksége, hogy teljességgel védett legyen a koronavírus omikron variánssa ellen.
Vízkereszt után néhány nappal láthatjuk meg, mit okoztak a szilveszteri összejövetelek a járvány dinamikájában - mondta Zacher Gábor.