Soha nem látott kerékpárforgalom volt a fővárosban: ezen érdemes elgondolkodni
Rekordok dőltek a budapesti biciklis forgalomszámlálókon.
Rekordok dőltek a budapesti biciklis forgalomszámlálókon.
Mindössze 100 forint havonta.
Eddig szinte mindenki eszerint járt el - hatalmas hiba.
Abszolút szabálytalan.
Jöhet az elektronikus jegy is a BKV-n.
A Mária Valéria Bike nevet viselő rendszerben 60 hagyományos és 45 elektromos kerékpár bérelhető.
Hogy mely városok és cégek lettek a pályázat nyertesei? Most kiderül!
Év végéig elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első üteme, jövőre pedig a tervek szerint az egész úthálózat.
Bringások, figyelem!
Új szakaszokkal bővült Vas megye kerékpárút-hálózata: Tanakajd, Vasszécseny és Csempeszkopács településeket összekötő kerékpárút épült 300 millió forint európai uniós támogatással.
Lezárultak Magyar-horvát kerékpáros fejlesztések Nagykanizsán. A Cycle in a Network 2.0 elnevezésű magyar-horvát program a közeli Muraköz megye településeivel közösen végrehajtott fejlesztéseket szolgálta, a két ország területén több tíz kilométer hosszan építettek vagy jelöltek ki kerékpárutakat.
11 terméket vizsgáltak: itt vannak az eredmények!
Buruczki Szilárd egy igazi legenda a magyar terepbiciklisek között. Tizennyolcszoros magyar bajnok, 2004-ben olimpiai kvótát szerzett a magyar csapatnak, 2008-ban pedig pótkerettag volt Pekingben. A Pénzcentrum Szilárd otthonában készített interjút az ország egykor elsőszámú terepbringásával. Az eredményekről nem kellett sokat kérdezni, a sportoló otthonában 3 fal volt tele a megszerzett serlegekkel. Interjúnkban elsősorban arról kérdeztük, hogy mennyire tud megélni egy élsportoló Magyarországon, ha olyan sportágat választ, ami nincs reflektorfényben. Mivel Buruczki már 40 éves, már túl van a pályafutása csúcsán: arra voltunk kíváncsiak, hogy miképp tud megélni egy egykori magyar élsportoló, amikor már kiöregedett a rendszeres versenyzésből.
4,2 milliárdból.
A legutóbbi közgyűlésen döntés született arról, hogy a tesztüzem alatt lévő pécsi e-közbinga-rendszerben használatos Pedelec típusú bicajokat milyen tarifákkal lehet igénybe venni.
A magyar biciklik csaknem fele exportra készül.
Több mint 10 százalékkal nőtt kerékpáros utasok száma a vonatokon.
Van ugyanakkor limithatár.
16 új bringaállomást adnak át idén.
Sok cég márciusra már nem is nagyon tud vállalni munkát.