Adóbevallás: te biztos nem felejtetted el a családi adókedvezményt?
Tavaly több százezer szülő nem vette igénybe a kedvezményt.
Tavaly több százezer szülő nem vette igénybe a kedvezményt.
Vannak diplomások is a közmunkások között.
A legtöbben egészségügyi szervezetnek ajánlják fel.
Videón a veszélyes szirénás száguldás.
Már megvannak a konkrét szerepei a József Attila színházban és hamarosan a tévé képernyőkre is visszatérhet Rékasi Károly. A színész sokat szenvedett balesete miatt, azonban mostanra úgy tűnik, felépült és újra munkába állhat.
Még mindig nem éri el a minimálbér az ehhez szükséges összeget.
Kiderült, honnan szedi az ötleteit Donald Trump és Beyonce.
Ennyit kell fizetned, ha biztosított akarsz maradni.
Hamarosan jöhet a vitarendező szolgálat.
Május 31-én 14 órától demonstrációt tartanak.
Ha ezt hallod, fuss a másik irányba!
Fordult a kocka, korábban ők jöttek hozzánk dolgozni.
Már csak két nap maradt ezt elintézni.
A szakértők szerint azonban megtérülhet a befektetése Pápai Jocinak, ugyanis ha a ma esti döntőn jól szerepel, akkor több millió forintot is bezsebelhet.
Fényévekre vannak a csokiöntetes piskótakockától.
"Több szülőtársam is azt tervezi, lemondja az ebédet."
Az egész egyészségügyre kiterjesztenék a terveket.
Nehéz időszakot él Gregor Bernadett és családja, ugyanis férje elvesztette állását. Tavaly azt nyilatkozta a színésznő, hogy két fizetésből is nehezen jönnek ki, most mégis azt mondta, a történtek ellenére sem tart a jövőtől.
Ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni!