Horogra akadtak a horgászok: trükköztek a piacon, csúnya bírság van kilátásban
Eljárást indítottak az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben.
Eljárást indítottak az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben.
Kovács Zoltán extra, 94 centiméteres süllőt zsákmányolt a Tisza-tavon egy nagyobb méretű gumival. Hetekig kereste azt a helyet, amelynek végül a kivételes fogást köszönheti.
Kedden megdőlt a Nagyrédei Horgásztó tórekordja, ugyanis egy 80 kilós harcsát fogott egy horgász szakítós módszerrel.
Zalkodi András a 2 méter 57 centis, 110 kilogrammos harcsát a Hortobágyon, az Ohati III. horgásztóban akasztotta meg. Idén ez volt az első kapása, és rögtön rekordfogásnak örülhetett a miskolci férfi.
Rekordméretű fekete amurt fogott Maczik Pál a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körösből. A koros, 40,73 kg-os, 107 cm-es góliát méretű hal nagyságában egyedülálló, és ritkaság a hazai vizekben.
A rekordfogást a Pelikán Horgász Egyesület Gödöllő melletti horgásztaván ejtette meg az egyesület elnöke, Gerőfi László. A 215 cm-es, 72 kg-os harcsát szemerkélő esőben, gumihallal pergetve sikerült horogra kapni.
Rekordot döntött tavaly az orvhorgászok száma.
A HelloVidék megnézte, hogy változnak a további területeken az árak, illetve milyen kedvezményeket lehet igénybe venni az egyes tavakon, folyókon, illetve mennyi halat vihet haza egy horgász a szabályok szerint.
Elég volt az idei 19 százalékos emelés.
A 61 éves férfi és a társa Vác közelében tartózkodtak a Dunán, amikor a nem túl jó állapotban lévő csónakjuk váratlanul felborult. Az egyiküket még élve ki tudták menteni, a másikuk sajnos már csak holtan került elő.
Hatalmas pontyot fogott egy férfi hétvégén a Balatonnál, amivel sikeresen megdöntötte a tavaly májusban felállított rekordot. Az óriási halat a fotózás után visszaengedték a tóba.
Korábban Szigliget polgármestere elégelte meg a horgászok maguk után hagyott rendetlenségét: elmondása szerint voltak, akik sátrat vertek a strand gondozott zöldterületén, és fittyet hánytak a fürdőhely tisztaságára.
A szektor árbevétele a jelenlegi adatok szerint legalább 20 százalékkal nagyobb lesz 2020-ban, mint tavaly.
2020 a horgászat éve, soha ennyi új pecás nem volt még Magyarországon. A MOHOSZ tájékoztatása szerint a szektor árbevétele legalább 20%-kal nagyobb lesz 2020-ban, mint tavaly. Mutatjuk, mi újság a tóparton, tópartokon.
Ősszel a horgászok veszik birtokba a parti területeket, vannak hobbihorgászok, míg mások kihívást és sportértéket látnak a balatoni halak kifogásában. A gasztronómiai célból horgászók is sokan keresik fel ősszel a Balatont.
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a horgászok segítségét kéri, mert ismét egy idegenhonos halat fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében
Egyesek szerint ez állampolgári jog, pedig szabálysértés.
Kutatódrón is segíti a Tisza Horgászegyesület halőreinek munkáját.
Facebookon nyomoz a Nébih: egyre több százezres értékű halakat telepítenek át illegálisan állami vizekből magántavakba, hogy az adott halastavak reklámértékét növeljék.
Sokan nem fognak örülni.