Elképesztő, mi került horogra: idegen halfajt fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a horgászok segítségét kéri, mert ismét egy idegenhonos halat fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. a horgászok segítségét kéri, mert ismét egy idegenhonos halat fogtak a Hévízi-tó kifolyó vizében
Egyesek szerint ez állampolgári jog, pedig szabálysértés.
Kutatódrón is segíti a Tisza Horgászegyesület halőreinek munkáját.
Facebookon nyomoz a Nébih: egyre több százezres értékű halakat telepítenek át illegálisan állami vizekből magántavakba, hogy az adott halastavak reklámértékét növeljék.
Sokan nem fognak örülni.
Egy igazán drága hobbi: évente egymilliárd forint bevétel származik az állami horgászokmányok értékesítéséből.
A nagyjából 13-14 cm hosszú kishal mindenkit meglepett a környéken. Ilyen színűt ritkán látni a Balatonban, nem is tudta hová tenni a Balatonmáriafürdőn pecázó horgász sem, aki kiemelte a vízből.
Magyarország második legnagyobb harcsáját ugyanazon a napon kétszer is kifogta a szerencsés horgász.
Érdemes résen lenni.
Ezt nem árt tudnod, ha a tengernél nyaralsz idén, 132 ezer forint is lehet a büntetés.
A Tisza tónál, a Balatonon és másutt is belefuthatnak ebbe a horgászok.
A szabályokra viszont oda kell figyelni.
Ennek lehet, sohasem lesz vége.