Ettől szorong a legtöbb diák tanévkezdés előtt: ha ezt látod a gyereken, kezdhetsz gyanakodni
Minden korcsoportban más és más a kihívás, másképp tudunk szülőként segíteni nekik érzelmeik szabályozásának fejlesztésében.
Minden korcsoportban más és más a kihívás, másképp tudunk szülőként segíteni nekik érzelmeik szabályozásának fejlesztésében.
A Cseppkő Gyermekotthonban és más hazai intézményekben is komoly változások történtek a közelmúltban, miután több munkatárs nem volt hajlandó kitölteni a feddhetetlenségi nyilatkozatot.
. Az augusztusban életbe lépett kormányrendelet szerint az okoseszközök ugyan bevihetők az iskolákba, de szigorú szabályokhoz kötött a használatuk. De valóban ez lenne a problémákra a megoldás ?
A támogatást most először azok a szülők is igénybe vehetik, akik gyermeküket önkormányzati fenntartású bölcsődében helyezik el.
Egy friss tanulmány több száz, 6-36 hónapos gyermekek számára készült élelmiszert vizsgált meg, és riasztó eredményeket talált.
Hol és mennyit fizetett ki a magánellátás szülési szolgáltatásaiért Kulcsár Edina és férje.
A magyar állam idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt szét a "Szülőföldön magyarul" program keretében.
Bár izgatottan várják a barátokkal való találkozást és az új tanévet, sokukban szorongás is felmerülhet.
Az álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni a 13 év körüli gyermeket.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium újabb pert indított a TikTok ellen, azzal vádolva a népszerű közösségi médiaplatformot, hogy jogellenesen gyűjti a gyerekek adatait.
A hajó alig tett meg néhány száz métert, amikor a motortérben összegyűlt benzingőz berobbant.
"A rendkívüli összefogásnak köszönhetően nemcsak a meghibásodott műtői klimatizálást tudjuk orvosolni, hanem számos további kórtermet, betegellátó teret" - írták.
A Magyar Államkincstár naptára szerint a családi pótlék 2024-ben is kétszer érkezik augusztusban.
2023-ban világszerte a gyermekek 84 százalékát oldották be diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen - ez enyhe csökkenés 2019-hez képest.
Összegyűjtöttük a legdurvább babás, repülős sztorikat és megnéztük, hogyan nem, illetve hogyan érdemes babával utazni.
Fiatal szülők tömegei hordják hétről hétre már kisbaba korban gyermekeiket tornára, súlyos tízezreket is kifizetve az egyedi technikák megismeréséért.
A 2019. július és 2021. június között babaváró hitelt igénylő házaspárok jó hírt kaptak: számukra hosszabb idő áll rendelkezésre a baba érkezésére.
A gyermekek egyre korábban lépnek be a digitális térbe: a hét-nyolc évesek körében az elmúlt három év alatt megduplázódott a saját telefonnal rendelkezők aránya.
A termékenységi rátát rövid távon befolyásolja a gyerekvállalás előrehozása vagy elhalasztása is, melyekre az utóbbi években bőven volt példa.
Ha nem egyetemen tanul tovább az érettségizett diák, hanem pl. a szakképzésben, annak a tanévnek a végéig jár a családi pótlék, amelyik évben a gyermek betölti a 20. életévét.