Szigorú tiltás élesedik vasárnaptól ezekben a parkokban, strandokon: aki itt dohányzik, bírságra számíthat
A tilalom nem vonatkozik a kávézók és éttermek teraszaira, valamint az elektronikus cigarettákra.
A tilalom nem vonatkozik a kávézók és éttermek teraszaira, valamint az elektronikus cigarettákra.
A Ferrari kimászni látszik a mély gödörből, de a McLaren edzéskirályságát még mindig nem tudta megszakítani.
A francia labdarúgás felügyeleti szerve, a DNGC pénzügyi problémák miatt a másodosztályba száműzte a hétszeres francia bajnok Lyon csapatát.
Összegyűjtöttük, mire számíthat az, aki idén nyáron a francia fővárosba utazik.
Kétmillió forintot is le kell szurkolnia annak, aki a válogatott csapatkapitányával szeretne egy helyen nyaralni.
A 60 kilogrammos Andrási Márton és Feczkó Csanád is kikapott a negyeddöntőben, így a bronzéremig tartó vigaszágra került a budapesti cselgáncs-világbajnokság pénteki nyitónapján.
2024-ben mindössze 58 969 fő tett nyelvvizsgát Magyarországon – miközben tíz évvel korábban még több mint kétszer ennyien próbálkoztak.
Minden idők leghosszabb fináléjával ért véget a francia nyílt teniszbajnokság: öt és fél órán át gyűrte egymást a két teniszező.
Coco Gauff magabiztos játékkal jutott be a Roland Garros döntőjébe, miután 6-1, 6-2 arányban legyőzte a hazai közönség kedvencét, a francia Lois Boissont.
A 361. helyen rangsorolt Lois Boisson hihetetlen menetelése folytatódik a Roland Garroson, miután bejutott az elődöntőbe.