Rendőrök lepték el Budapest belvárosát: most nagyon megjárta, aki így vezet
A rendőrök összesen 27 embert fogtak el vagy állítottak elő, köztük két körözött személyt, valamint 13 embert lopás, kábítószer birtoklása és csalás gyanúja miatt.
A rendőrök összesen 27 embert fogtak el vagy állítottak elő, köztük két körözött személyt, valamint 13 embert lopás, kábítószer birtoklása és csalás gyanúja miatt.
Párizsban tilalom lépett életbe az elektromos rollerek bérlésére, válaszul a francia fővárosban megsérült és meghalt emberek növekvő számára.
Tavaly közel 4 millió lakásban éltek Magyarországon, ezekből mintegy 200 ezer épült 2010 után, derült ki a 2022-es népszámlálás eddig nyilvánosságra hozott adataiból.
Van olyan, vidékről most a fővárosba készülő egyetemista, aki inkább passziváltatja már a legelső félévét is
Átlagosan 10 százalékkal drágábbak a felújított, panelprogramos lakások a felújításra váróknál.
Tűz keletkezett egy budapesti raktárban kedd délután, a város felett gomolygó fekete füst több kilométerről látható volt.
Budapest tehetősebb kerületeinek lakásait törik fel a rablók, akik előtte trükkös módszerekkel figyelik ki a potenciális áldozatokat.
Negyvenöt új sebességmérőt vett Budapest, és az ígéretek szerint ezek hamarosan ki is kerülnek.
A jobban fejlődők olykor még előzgetik egymást az árversenyben, de vannak területek, amelyek végképp leszakadni látszanak.
A rakpartmegnyitás folytatásáról és pontos ütemezéséről a BKK később ad tájékoztatást.
Az Országos Mentőszolgálat arról tájékoztatott, hogy a helyszínre riasztott mentőegység egy férfit súlyos-életveszélyes állapotban vitte kórházba.
A a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 30 éves férfi elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.
A BKK a fesztiválra érkezők könnyebb eligazodása érdekében magyar és angol nyelvű weboldalt üzemeltet, ahol minden fontos információ megtalálható.
Meggyilkolt ember holttestére bukkantak a budapesti Klauzál téren csütörtökön, éjfél után. A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket.
A társaság csak akkor fogja aktiválni ezt a funkciót a BudapestGO-ban, ha már kellő számú járműre kikerült az új matrica.
A régió fővárosai közül hagyományosan a legdrágábbnak számító Bécsben tavalyhoz képest csökkentek a bérleti díjak.
Nem csak gazdag kuturális hagyományiért, történelmi emlékhelyeikért keresik fel az utazók a magyar fővárost, de egyre komolyabb gasztrinómiai úti cél lett az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A lakás fenntartási költségeit, bérleti díját, rezsiköltségét is ő fizette, amiért komoly sápot szedett a prostituáltaktól.
Annak jártunk utána, hogyan alakult az elmúlt félévben Magyarország bűnügyi helyzete, azaz melyik megyékben történt a legtöbb bűncselekmény.
Az előfoglalási adatok alapján a beutazói rangsor élén az Egyesült Királyság áll több mint 14 ezer foglalással.