Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Szombaton 469 centiméterrel Vácnál tetőzött a Duna – a folyó azóta apadásba kezdett.
Szombaton 469 centiméterrel Vácnál tetőzött a Duna – írja az Időkép a Hydroinfo adatai nyomán. A folyó azóta lassú apadásba kezdett.
Budapesten szombat este érte el a csúcsot 573 centiméteres vízállás mellett. Az árhullám azonban nem érte el azt a szintet, amely indokolná az elsőfokú árvízvédelmi készültség bevezetését. Múlt hétfőn a vízszint mindössze 280 cm volt a főváros területén.
A Duna vízgyűjtőjére érkező jelentős mennyiségű csapadék szemmel látható emelkedést eredményezett - Verőcén például a homokos röplabdapálya, játszótér és a strand is víz alá került.
A Verőce felé vezető úton, a 12-es út mellett található ártéri terület szintén víz alatt áll, a Duna felszínén pedig rengeteg hordalék úszik.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







