Életeket menthet ez az apró kütyü: a legtöbben nem hisznek benne, pedig a szakértők erre esküsznek
Egy húsz négyzetméteres hálószobában csaptak fel a lángok, amelyek a ház tetőszerkezetére is átterjedtek.
Egy húsz négyzetméteres hálószobában csaptak fel a lángok, amelyek a ház tetőszerkezetére is átterjedtek.
2023. márciusában a hő- és füstelvezető rendszer megfelelőségének tesztelését végzik.
Minden átadás előtt álló állomáson füstpróbákkal is ellenőrzik az új hő- és füstelvezető rendszer hatékonyságát.
Az otthoni tűzesetek túlnyomó része megelőzhető lenne, csak a megfelelő tudás és a technológiák ismerete hiányzik.
A hideg közeledtével szükséges felhívni a kandalló, kályha és sparhelt tulajdonosok figyelmét az eszközök helyes használatára.
Elektronikai hulladék gyulladt meg Kőbányán, a tűzoltók már oltják a lángokat.
Hétfőtől március végéig a hő- és füstelvezető rendszert tesztelik a 3-as metróvonal középső szakaszának átadás előtt álló három állomásán.
Idén több mint 6300 lakástűz volt Magyarországon, 116 ezer négyzetméternyi épített terület semmisült meg. Naponta átlag 2-3 lakás válik teljesen lakhatatlanná.
Nyíregyházán, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán és Putnokon veszélyes a levegőminőség. Miskolc és Várpalota levegőjét egészségtelennek minősítette az NNK.
Csaknem 70 ezer négyzetméternyi otthon égett le, akkora terület, mint az egyik legnagyobb budapesti pláza.
Az érzékelő akkor jelez, amikor még van idő cselekedni, segítséget hívni.
Átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon.
K.O.P.O.R.S.Ó.S.Z.E.G!
A Gidófalvy Lajos utcában kapott lángra egy épület tetőszerkezete.
Egy ház tetőszerkezete gyulladt ki.
Bár már nincs fűtési szezon, nem szakad ezt elfelejteni.
Jelenleg mintegy négyszáz négyzetméteren ég a Teréz körúti épület tetőszerkezete.