A szolgáltatók szerint a rendkívüli meleg következtében drasztikusan megugrott a vízfogyasztás, ezért egyre több településen rendelnek el korlátozásokat.
Pénteken fél 12-kor érkezett a jelzés, amely szerint tűz keletkezett egy tízemeletes győri társasház egyik ötödik emeleti lakásában, a Szabolcska Mihály utcában. Kilenc járművel harminc tűzoltó érkezett a helyszínre, akik kiürítették az épületet és eloltották a tüzet. Egy tizenhat négyzetméteres hálószoba égett teljes terjedelmében, oltása közben egy összeégett holttestet találtak a tűzoltók. A tűz pontos keletkezési okát vizsgálják.
Azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nem következik be halálos lakástűz, sőt komolyabb füstmérgezés, nagyobb tűz sem jellemző az ilyen otthonokban. A füstérzékelő a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő cselekedni, a tűzoltók több értéket tudnak megmenteni.
Az év első hat hónapjában összesen 3815 otthonban keletkezett tűz, 263 esetben panellakásban. Összesen több mint 47 ezer négyzetméternyi ingatlan égett le, csaknem akkora terület, mint Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A tűzoltók 341 ember életét megmentették, 42-en azonban meghaltak ezekben a lakástüzekben, a legtöbben füstmérgezés miatt. 302 ember szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezést szenvedett. Átlagosan 40 perc kellett ahhoz, hogy a tűzoltók megfékezzék a tüzeket. A leghosszabb beavatkozás 8 órán át tartott, sok tüzet percek alatt megfékeztek. Az első félévben keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 2400 munkaórára volt szükség, 7313-szor riasztottak tűzoltóautót a helyszínekre.
A legtöbb lakástűz nyílt láng, vagyis öngyújtó és gyufa használata, illetve főzés miatt keletkezett, második helyen az elektromos eredetű tüzek, harmadik helyen a fűtési rendszer meghibásodása, negyedik helyen pedig a dohányzás áll. 672 lakástűz a kéményben keletkezett. Még mindig sokan fűtenek hulladékkal, és nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével. 180 helyszínen gázpalackok nehezítették a tűzoltók munkáját. 81 lakás olyan mértékben megrongálódott a tűzben, hogy az ott élőknek átmenetileg el kellett hagyniuk az otthonukat. 99 esetben szándékosság gyanúja is felmerült, ezeket az eseteket a rendőrséggel közösen vizsgálják a tűzoltók.
Mindez megelőzhető lenne, amit az is mutat, hogy azokban az otthonokban, ahol volt füstérzékelő, nem történt haláleset, legfeljebb könnyű sérülés, és a tűz sem tudott elharapózni. Az érzékelő a tűz keletkezésekor jelez, amikor még van idő cselekedni, a kisebb tüzet eloltani, a tűzoltókat hamarabb lehet értesíteni, akik így több értéket tudnak megmenteni.
A tűzoltókat az első félévben 532 alkalommal riasztották szén-monoxiddal összefüggő esethez. 148-an szenvedtek valamilyen mértékű mérgezést, 15 emberen pedig már nem lehetett segíteni. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy mérgező gáz csak a fűtési szezonban ránk leselkedő veszély, holott egész évben fenyegetést jelenthet. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő a forrása lehet, amely nyílt lánggal működik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nagy melegben sokan használnak klímát vagy mobil klímát, megfelelő szellőzés hiányában ezek is segíthetik a gyilkos gáz kialakulását.
Minden olyan épületgépészeti megoldás hozzájárulhat a szén-monoxid keletkezéséhez, amely befolyásolja az otthonunkban a levegőáramlást, ezért minden nyílt égésterű vízmelegítő és fűtőeszköz közelébe érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt telepíteni.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







