Kőkemény 1 hetes rendőri razzia lesz a magyar utakon: ezekre a sofőrökre fognak vadászni
A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől.
A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől.
Legnagyobb kihívást továbbra a 3 éves folyamatos TB jogviszony teljesítése jelenti, de magas volt azok aránya is, akik az ellenőrzés időpontjában még nem voltak házasok.
A NAV által lefolytatott ellenőrzések száma hat év alatt kevesebb mint a negyedére esett, viszont az adóhiány közel a duplájára emelkedett.
Az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen. Az ellenőrzött helyszínek háromnegyedénél tapasztaltak áremelkedést, harmaduknál pedig készlethiányt.
571 vállalkozás szerepel a valamilyen jogsértést elkövető webshopok adatbázisában, ami hasonló a korábbiakhoz. A vásárlók sokszor nem olvassák el figyelmesen a feltételeket.
Az MNB kezdeményezte a Pannónia Nyugdíjpénztár ügyvezetőjének és az igazgatótanács elnökének felmentését, és bírságot is szabott ki.
Laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond. Jelölési hibák miatt azonban négy termék esetében élelmiszer-ellenőrzési bírságot.
Több mint harmincezerszer ellenőrizték a belépők poggyászait a záhonyi, beregsurányi és röszkei határátkelőhelyeken.
Magyarországon a legtöbb pálinka barackból készül, illetve ez fogy a legnagyobb mennyiségben.
Hat Pest megyei strandon találtak szabálytalanságot a kormányhivatal ellenőrei. A tanúsítványokkal és a személyzet képesítésével volt jellemzően probléma.
Az MNB az intézménynél lefolytatott átfogó vizsgálat keretében tapasztalt hiányosságok miatt összességében mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a bankra
Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába.
Országszerte több mint 350 helyszínen összesen közel 1250 aktív szórakozást biztosító eszközt vizsgáltak a fogyasztóvédelem munkatársai.
A kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába és a csomagolóanyagot is belemérik a termék tömegébe. Csalások tömkelegével szembesül a magyar nyaraló.
A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit.
Mint ahogy minden ágazatot, úgy a horgászati tevékenységeket is érintette a koronavírus-járvány.
2018. január 1-je óta a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz, az ellenőrzésre időpontot kell egyeztetni.
A rendőrük több mint 300 főt igazoltattak, közülük 11 főt állítottak elő elfogatóparancs, bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt.
Figyeld a jeleket: apró fekete pöttyök, levedlett bőr, fehér peték - ha ezeket látod, menekülj onnan!
Az ITM által elrendelt országos vizsgálat első féléves tapasztalatai szerint a boltok több mint fele nem alkalmazza megfelelően a vásárlók jogait erősítő rendelkezéseket.