Így élt és vezette a katolikus világot Ferenc pápa
Ferenc pápa mindig kiállt a szegények, az elesettek mellett - a XXI. század harmadik pápája azonban nem csak ezzel vonult be a katolicizmus történelemkönyvébe.
Ferenc pápa mindig kiállt a szegények, az elesettek mellett - a XXI. század harmadik pápája azonban nem csak ezzel vonult be a katolicizmus történelemkönyvébe.
Ferenc pápa húsvét vasárnap jelen kíván lenni a Szent Péter téren az ünnepi misét követő Urbi et Orbi áldáson.
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
A húsvéti szent háromnapon, azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról.
Az idén április 13-ra esik a Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztető virágvasárnap. Ehhez az ünnephez kapcsolódik a barkaszentelés.
Ferenc pápa két hónapos pihenőt tart, a dupla tüdőgyulladásból épül fel éppen.
Ferenc pápa egészségi állapota fokozatosan javul a 38 napos kórházi kezelést követően.
Ferenc pápa nem sokkal vasárnap 12 óra után elhagyta a római Gemelli kórházat, ahol február 14. óta tüdőgyulladással kezelték.
"Testünk gyenge, de így sem akadályozhatja meg semmi, hogy imádkozzunk, felajánljuk magunkat, tegyünk egymásért a hittől kísérve, a remény fénylő jeleiként" - írta a katolikus egyházfő.
Szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt, 2013. március 13-án választották meg Jorge Mario Bergoglio.
Mielőtt még az új pápát megválasztják, a néhai pápát el kell temetni. Ezt követően ül össze a pápaválasztó konklávé.
Ezeknek a napok határnapok, így a húshagyókedd a farsang végét, a hamvazószerda a böjt és a húsvéti készülődés kezdetét jelzi.
Ferenc pápa állapota folyamatosan javul, de egyelőre kórházban marad, és lemondták a március 1-jére tervezett jubileumi audienciát.
Lehet, hogy hamarosan le kell mondania Ferenc pápának, ugyanis helyettese nincs és soha nem is volt, és egyre sürgetnek a halaszthatatlan pápai teendők.
A 88 éves egyházfő már ötödik napja tartózkodik a római Gemelli kórházban egy összetett légúti fertőzés miatt.
A katolikus egyház vezetője egy hete hörghurutban szenved, a Szentszék szerint nem halogatható a kórházi kivizsgálás.
Ma van a vallások világnapja: ha szívügyed a teológia és a filozófia, vagy ha Te is hívő vagy, mindenképp töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét! Vajon tudod mind a tíz helyes választ?
A 88 éves Ferenc pápa új könyvében nyíltan beszél egészségi állapotáról és az egyház jövőjéről.
Oly sok elhagyott ember és hely van közöttünk. Gondoljunk a gépfegyverrel eltalált gyerekekre, a bombázott iskolákra és kórházakra - fogalmazott karácsonyi beszédében Ferenc pápa.
Egy hónappal a katedrális újranyitása előtt "a Notre-Dame három új harangot fogadott be, köztük a Párizs 2024 harangot, amely idén nyáron a Stade de France-ban állt".