Régi borászcsalád sarja lett az Év Bortermelője 2016-ban
Te kóstoltad már a díjnyertes borait?
Te kóstoltad már a díjnyertes borait?
Várhatóan két forgatókönyv kerül szerdán a kormány elé a 3-as metró tervezett uniós támogatású felújításáról: a vonal százmilliárdos beruházásánál dönteni kell arról, hogy 90 milliárdért új szerelvényeket szerezzenek be szintén EU-forrásból, vagy a régi kocsikat újítsák fel 60 milliárdos hitelből - fejtette ki a Magyar Nemzetben Tarlós István.
A terveknek megfelelően halad Budán a XII. kerületben megvalósuló Hegyvidék Központ kivitelezése. A csütörtöki alapkőletételen a fejlesztő WING Zrt. vezetői, valamint Pokorni Zoltán, a kerület első embere is méltatta, a hangsúlyosan nem egy új pláza, hanem egy környéki szolgáltató és kereskedelmi központ, amolyan "district center" megvalósulásának első lépéseit. A központot az előzetes tervek szerint 2012 októberében adják át a helyi közönségnek.
Amíg egy lány életében el nem következik az esküvő, csak arról álmodik, hogy a nagy napon a lehető legjobban nézzen ki. Azonban amint gyűrű kerül az ujjára valami megváltozik...
A Visa Inc. bejelentette, hogy nyolc évvel meghosszabbítja szponzorációs szerződését az Olimpiai Játékokkal. A szponzoráció meghosszabbításával a Visa fenntartja az 1986 óta élő jogát arra, hogy az Olimpia exkluzív szponzora legyen a Londoni Játékokat követő négy olimpiának: Szocsi Téli Olimpia Oroszországban 2014-ben, 2016 Rio de Janeiró-i Nyári Játékok, a 2018-ben megrendezésre kerülő téli, valamint a 2020-as nyári olimpia.
Elinor Ostrom és Oliver E. Williamson, két amerikai tudós kapta megosztva az idei közgazdasági Nobel-díjat. Mindketten a pénzügyi irányítás szabályozásának kutatásában kidolgozott elméleteikért kapták az elismerést. Elinor Ostrom az Indiana Egyetem, Oliver E. Williamson a kaliforniai Berkeley professzora.
A nyári esküvő-szezon lassan véget ér, de az őszi, téli, tavaszi -és persze a jövő nyári- lagzizók számára adunk néhány tanácsot, hogyan is tehetik emlékezetessé a nagy napot.