Itt a bejelentés: új tematikus tévécsatorna tarolná le Magyarországot
A Magyar Mozi TV máris bekerült a Digi és a Vodafone kínálatába. Természetesen a többi szolgáltatóval is tárgyal a cég vezetése.
A Magyar Mozi TV máris bekerült a Digi és a Vodafone kínálatába. Természetesen a többi szolgáltatóval is tárgyal a cég vezetése.
Románia az áfakulcs csökkentésének bevezetésével, a csehek környezetvédelmi és megtakarítási programmal segítik azt, aki belevág a korszerűsítésbe. Nálunk nincs ilyen program.
Messze infláció alatti pénzügyi eredménynövekedéssel számolnak idén a hazai cégek.
A kisvállalatok kétharmadánál nem működik olyan IT-megoldás, amely a HR munkáját segíthetné.
Az alapfizetésen felül a cég munkavállalói ezentúl havi bruttó 50 000 forintot kapnak a második használt idegen nyelv után.
Öt újabb vállalkozó érkezett a Cápák elé az RTL vasárnap esti üzleti showműsorába, hogy megváljon cége egy részétől: persze jó áron.
Itt a vége! Az USA felmondta a szerződést és innen már tényleg nincs visszaút.
Egyelőre nem egyeztek meg az Audi dolgozói a munkaadóval, teljesen mások az elképzelések. A cég mindössze a becsült infláció harmadát adná meg alapbéremelésként.
A felek megállapodtak abban, hogy a jövőben nagyobb szerepet kap a teljesítményarányos bérezés.
A magyar pénznem erősödésével olcsóbb lett az Eurojackpot: mutatjuk, mennyivel!
Egy nagyobb családi ház energiaszükségletére méretezett rendszer kiválthatja a vállalkozás áramköltségének 40-60%-át.
Az Egyesült Államok piaca a magyar vállalatok számára is nyitva áll, a belépést többek között az amerikai szövetségi kormányzati szervek, valamint a regionális és lokális szervezetek is segítik.
Egyre esélyesebb, hogy a Disney eladja a Hulu többségi tulajdonjogát. Ezzel viszont a magyarok rengeteg sorozattól és filmtől köszönhetnek el.
Átalakul az ALDI kínálata: a HELL hivatalosan is szerződést írt alá az ALDI-val. Ezentúl kedvenc energiaitalunkat további 4 országban is meg fogjuk találni a szupermarket polcain.
Új nemzetközi stratégiával és munkáltatói márkaépítéssel erősít Európa vezető műszaki áruházlánca.
Áremeléssel és a működési költségek mérséklésével enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók a PwC felmérése szerint.
Töretlen a panelek népszerűsége, a lassuló ingatlanpiacon is gyorsan és jó áron találnak új tulajdonosra a lakótelepi otthonok a Duna House értékesítési adatai szerint.
Alig történt elmozdulás az elmúlt két évben a magyarországi vállalatok eleve visszafogott innovációs aktivitásában.
A fizetések nyilvánossá tétele csökkentheti a konfliktusokat, de ehhez alapos tervezés szükséges.
A helyzet tudatosabbá teszi az embereket, egyre többen akarnak spórolni akár egy-egy termék árán is, a vásárlók keresik az extra megtakarítási lehetőségeket.