Még tart a helyszínelés: itt van minden, amit a vasárnap reggeli busztragédiáról eddig tudni lehet
Ez minden, amit eddig tudni lehet a vasárnap hajnalban történt tragikus kimenetelű buszbalesetről.
Ez minden, amit eddig tudni lehet a vasárnap hajnalban történt tragikus kimenetelű buszbalesetről.
Elképesztő héten vannak túl a közutasok, az elmúlt napokban ugyanis öt, a Magyar Közút utakon dolgozó munkavállalóját is érintő balesetet okoztak az autópályákon közlekedők.
Ugyan a magyar jogszabályok nem tiltják, hogy valaki papucsban vezessen, de ha balesetezünk, akkor a károk, sérülések mellett még vádemeléssel is számolhatunk.
A vízirendőrök idén eddig 220 embert mentettek ki a Balatonból, ennek is köszönhető, hogy senki nem vált viharos időjárás áldozatává, mégis már 13-an vesztették életüket a tóban.
A Telex értesült arról, hogy kieshetett az ablakon egy beteg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház külső kórházaként működő Pózvai kórház néven ismert intézményből.
Kisiklott és az oldalára borult egy tehervonat egyik kocsija, pótlóbuszok viszik az utasokat Rákospalota-Újpest és Fót között.
A celebet két év szabadságvesztésre ítélték, négy év próbaidőre felfüggesztve, ezen kívül két évre eltiltották a vezetéstől és 625 000 forint pénzbírságot kell fizetnie.
Majdnem csúnya baleset lett egy előzésből a 84-es főúton, hol a lehető legrosszabb szituációban kezdett előzni egy sietős autós.
Súlyos balesete után már elgondolkodott a B-terven Rékasi Károly, aki szerint maradandó sérülései miatt nem könnyű neki szerepet találni a színházban.
Sokakban felmerül kérdésnek az is, hogy vadgázolás esetén félrehúzzuk-e a tetemet az útról, vagy inkább hagyjuk ott, ahol van. Ha nem akarunk borsos bírságot kapni a nyakunkba, akkor a következő tanácsokat mindenképp érdemes megfogadni!
Egy elemzés azt is megvizsgálta, hogy melyik márkák sérültek meg a legtöbbször, illetve melyik esetében kevés a korábban kárt szenvedett autók aránya.
Ahogy elkezdődik a vakáció, úgy növekszik a gyerekbalesetek kockázata: jönnek a csonttörések, fogtörések, mérgezések, a kutyaharapás és a kullancscsípés.
Magyarországon évről-évre 20-szor (!) annyian veszítik életüket odahaza valamilyen halálos kimenetelű balesetben, mint munkahelyi tragédiában.
Balesetét követően a rendőrség kezdeményezte az Edda dobosa, Hetényi Zoltán jogosítványának bevonását, aki a hétvégén ittasan törte totálkárosra az autóját.
Döbbenetes felvételen látható, ahogy Kistarcsán egy fehér Mercedes beleszáguld a parkoló autókba. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés.
Ha a drasztikus következményekkel járó, súlyos munkabaleseteket nézzük, akkor 94 százalékért tehető felelőssé ez a szektor.
Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma.
A műsorvezető nem fél a karambol után.
A járvány miatti újabb korlátozások bevezetésével a balesetek száma ismét jelentősen visszaesett. A HelloVidék most annak is utána járt, hogy mely megyében és mely autópályán történt a legtöbb baleset.
Sokan azért okoznak balesetet, mert olyan szakaszra hajtottak fel, amelyre nem rendelkeztek érvényes autópálya-matricával. Ilyenkor sem a megfordulás a megoldás!