Mindössze 100 nap: ennyi kellett Trumpnak és válságban az USA gazdasága
Donald Trump első 100 napja alatt olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely veszélybe sodorhatja az amerikai gazdaságot.
Donald Trump első 100 napja alatt olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely veszélybe sodorhatja az amerikai gazdaságot.
Az ukrajnai béke közelebb van, mint bármikor, de a megállapodás még várat magára – hangsúlyozta Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij hajlandó lenne lemondani a Krímről egy békemegállapodás részeként, bár Ukrajna korábban ezt határozottan elutasította.
A vállalat, amely olyan népszerű márkák tulajdonosa, mint az Always, Ariel, Duracell, Head and Shoulders, Olay és Oral-B, kénytelen lesz áremeléseket végrehajtani.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint lehetőség nyílik egy jelentős kereskedelmi megállapodásra az Egyesült Államok és Kína között.
Donald Trump amerikai elnök népszerűsége jelentősen csökkent az elmúlt három hónapban, a támogatottsága 52 százalékról 45 százalékra esett vissza.
Trump enyhítene a Kínával szembeni kereskedelmi háborún, a 145%-os vámok jelentős csökkentését ígéri.
Trump enyhített a Kínával és a Fed elnökével kapcsolatos korábbi kemény álláspontján, miközben gazdasági programját igyekszik előmozdítani.
Elon Musk bejelentette, hogy jelentősen csökkenti szerepvállalását a Trump-kormányzatban.
Donald Trump szerint közel a megállapodás Kínával, amely jelentős vámcsökkentést hozhat az Egyesült Államok részéről.
Az amerikai dollár árfolyama három éves mélypontra süllyedt, miközben fokozódik a tőkekivonás az amerikai eszközökből.
Miután a Wall Street újabb negatív hetet zárt, ezért hétfő reggel csökkenéssel indítottak az amerikai részvényindex-határidős jegyzések.
Trump kereskedelmi háborúja új inflációs hullámot indíthat el, ami nemcsak az amerikai fogyasztókat, hanem a globális piacokat is érintheti.
A szabadkereskedelem melletti elkötelezettségét hangoztatta Donald Trump amerikai elnökkel tartott pénteki telefonos megbeszélésén Keir Starmer brit miniszterelnök.
Az Egyesült Államok októbertől díjakat vet ki a kínai hajókra, hogy fellendítse saját hajógyártását és csökkentse Kína dominanciáját az iparágban
Ukrajna és az Egyesült Államok között körvonalazódik egy ásványkincsekről szóló megállapodás, amely gazdasági partnerséget és egy ukrajnai újjáépítési alapot is magában foglalna.
A Ford Motor jelezte, hogy áremelésre kényszerülhet új járműveinél, ha Donald Trump amerikai elnök autóipari vámjai továbbra is érvényben maradnak.
A kínai online kiskereskedelmi óriások, a Shein és a Temu bejelentették, hogy áremelésre kényszerülnek a Donald Trump által bevezetett vámok következtében.
Darvas Zsolt: A Trump-féle vámintézkedésekre nem érdemes válaszcsapással reagálni, mivel az csak további gazdasági károkat okozna.
A Trump-adminisztráció befagyasztotta a Harvard Egyetem több mint 2 milliárd dolláros szövetségi támogatását.