All-int vár a háborúban az USA: bekeményít a Trump-kormány, választ akarnak az oroszoktól
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint néhány héten belül kiderül, hogy Oroszország valóban békét akar-e kötni.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint néhány héten belül kiderül, hogy Oroszország valóban békét akar-e kötni.
Az amerikai tőzsdék esése mellett a recessziós várakozások is erősödtek a vámbejelentést követően.
A vállalati szektoron keresztül az is lehet, hogy végül sok magyar melós is kárvallottja lesz a vámháborúnak.
Kína bejelentette, hogy április 10-től 34%-os vámot vet ki minden amerikai importtermékre, válaszul az Egyesült Államok által korábban bevezetett védővámokra.
A Stellantis ideiglenesen leállítja windsori üzemét az amerikai autóipari vámok miatt, ami súlyos aggodalmakat kelt Kanada autóipari szektorában.
Donald Trump korábbi amerikai elnök legutóbbi beszédében számos téves állítást fogalmazott meg a vámokkal és kereskedelemmel kapcsolatban.
Trump az amerikai történelem kellemetlen fejezeteit nem, a gazdaságit azonban kényelmesen átírja - vélik a szakértők.
Az amerikai tőzsdéken a 2020-as koronavírus-válság óta nem látott zuhanás következett be Donald Trump vámháborús intézkedései miatt.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának nem érdeke a kereskedelmi háború, mivel egy ilyen konfliktusnak nincsenek nyertesei.
Fenyegetéssel nem fogja keresztülverni a vámpolitikáját Donald Trump, mert több mindent is kifelejtett a tervezéskor - írja Zsiday Viktor.
Rendkívül sajnálatosnak nevezte a Donald Trump amerikai elnök által az amerikai importra kivetett új általános vámokat Hajasi Mosimasza japán kormányszóvivő.
A Newsmax részvényei kedden 150 százalékot meghaladó emelkedéssel 215 dollárig kúsztak fel.
Magánlevélben küldhette el a nemzetbiztonsági tanácsadó több titkos adatát egy magas rangú tisztviselő.
Trump amerikai elnök ismét felvetette a lehetőségét annak, hogy 2028-ban, 82 évesen harmadszor is indulna az elnöki pozícióért.
A Sukiya, Japán legnagyobb Gyūdon (marhahúsos tál) étteremláncának közel 2000 üzletét be kellett zárni.
Az ellentmondásos üzenetek találgatásra késztetik a kínai tisztviselőket. Az amerikai elnök régóta bírálja a világ két legnagyobb gazdasága közötti tátongó kereskedelmi deficitet.
Az ukrán fél vonakodik aláírni a két ország között tervezett ritkaföldfém-kitermelési megállapodást.
Az orosz elnök felvetette, hogy az ENSZ ideiglenes kormányzása alá helyeznék Ukrajnát új választások megszervezése céljából.
Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél "jóval nagyobb" mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen.
Trump elnök kiemelte, hogy az intézkedés fő célja az autógyártók Egyesült Államokba vonzása.