Ipari mennyiségű cigit próbáltak Magyarországra csempészni: hihetetlen fogása volt a röszkei vámosoknak
Több mint ezerhatszáz doboz cigarettát találtak egy átalakított szerb rendszámú autóban a pénzügyőrök Röszkén.
Több mint ezerhatszáz doboz cigarettát találtak egy átalakított szerb rendszámú autóban a pénzügyőrök Röszkén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága – a bűnügyi szakterülettel karöltve – kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására.
A NAV tavaly megközelítőleg 149 ezer vizsgálatot folytatott le, ami 7%-os csökkenés a megelőző évhez képest.
A kormány megduplázta a NAV által kiszabható pénzbüntetéseket, áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Lemezdobozokat hegesztettek annak a bolgár kisbusznak az aljára, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei az M5-ös autópályán.
A diákigazolványok lejártával az egykori tanulóknak a biztosítási jogviszonya is megszűnik. Aki pedig nem szeretne orvosi ellátás nélkül maradni, annak TB-t kell fizetnie.
A globális kereskedelem dinamikus bővülésével dömpingszerűen érkeznek a különböző termékek a világ minden pontjáról.
Az automatikus átvezetés ráadásul már nem csak a NAV-nál vezetett adószámlákon lévő előírások megfizetésére használható fel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eÁFA-rendszerében már benyújthatók az újfajta bevallási lehetőséggel beadott bevallások önellenőrzései.
A NAV pénzügyőrei egy ellenőrzéssorozatban bukkantak rá olyan magánszemélyekre, akiknek nehéz anyagi körülményeit használták ki az elkövetők.
Évek óta illegális fémkereskedelemből egészítette ki bevételét három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi.
A diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, miszerint havi 576 601 forintig nem kell személyi jövedelemadót fizetnie - figyelmeztet a NAV.
Az EU-ban a jövedéki termékek nem kereskedelmi célú szállításához magánszemélynek nem szükséges engedély
Egy lakóautóban több mint 60 kilogramm marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
Az adóhatóság próbavásárlásánál beigazolódott, hogy a vállalkozó tényleg nem hagyott fel a kölcsönzéssel.
Harmincmillió forintos kárt okozott a vietnami nő a hamisított ruhákkal, eljárás indult ellene.
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei.
Az elektronikus kereskedelem ma már nemcsak a webáruházi áruforgalmat jelenti, az internetes felületek sok egyéb gazdasági tevékenységre is lehetőséget biztosítanak.
Az eladó az adásvételkor és utána sem kért vásárlói adatokat, és a fizetésről sem állított ki bizonylatot.
Magyarországon nem forgalmazható ízesítőanyagot tartalmazó elektronikus cigaretta, internetes csoportokban mégis folyamatosan jelennek meg újabb és újabb termékek.