Egy csapásra eltűntek a külföldi befektetők a magyar ingatlanpiacról: sejtenek valamit?
A legnagyobb számban a kínai ügyfelek voltak jelen a lakáspiacon, most mégis 40 százalékkal kevesebb külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba.
A legnagyobb számban a kínai ügyfelek voltak jelen a lakáspiacon, most mégis 40 százalékkal kevesebb külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba.
A Dél-Balaton kapujában, Balatonvilágoson épül fel az egész évben nyitva tartó Aligaliget üdülő- és lakó komplexum. A korábban Club Aliga néven ismert 47 hektáros terület rövidesen visszakapcsolódhat a hazai idegenforgalom vérkeringésébe.
A vízminőség javítása érdekében folytatja a Balaton medrének a kotrását az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) novembertől.
A tanácskozáson a HelloVidék is részt vett, ahol emellett szó volt a Balatonról, mint nyersvíz forrásról, illetve ehhez kapcsolódóan az olcsóbb ivóvíz ellátás lehetőségeiről, valamint a horgászati lehetőségek jelentőségének bővüléséről.
Az osztrák tulajdonú balatongyöröki panorámás golfpályát beépíthető telekként árulják a neten, a helyiek a környék nyugalmát féltik. Korábban ötven új ház építése is felmerült háromszáz lakással.
Az elmúlt 10 esztendő tekintetében a lakások értéke közel 2,5-szeresére emelkedett Zala megyében.
Kétmilliónál is többen utaztak idén nyáron vonattal a Balatonhoz.
A statisztika szerint, jócskán találni olyan Balaton környéki településeket, ahová egyre csak özönlenek az emberek.
A nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz..
Triatlonverseny miatt lezárják a 710-es főutat a Balatonnál vasárnap reggel 7 órától várhatóan 18 óráig.
Nem csak az iskolások sirathatják a nyári szünetet, hanem a nagy hazai boltláncok vásárlói is. A héten már a Lidl-nél is visszaálltak az év közbeni rendre.
Az egyetlen nagyobb település, ahol nagyot nőtt az állandó lakosok száma a járvány évében, Felsőörs volt.
A lédús és mézédes dinnye egészen szeptember végéig elérhető lesz a megszokott, kiváló minőségben.
Húzza magával az ingatlanpiacot a drága balatoni nyaralás.
A Víg Molnár neve amúgy is megnyerőnek hangzik: a vidámság magáért beszél, a molnár pedig számomra valahogy a tradíciókat, a hagyományőrzést is jelenti. A HelloVidék ezért most a csopaki Víg Molnár Csárdát tesztelte.
Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok
Erős szél kíséri az átvonuló hidegfrontot az ország nagy részén. A Balatonon vitorlázók kerültek bajba, több helyen pedig fákat csavart ki a szél.
A Balaton-parti lángosozók horrordrágulásáról szóló hírek nagyon meglepték Tihanyi Tóth Csabát.
Az M7-es, M5-ös, M1-es autópályákon is hatalmas dugók alakultak ki. Sem Ausztriába, sem a Balatonra nem könnyű eljutni.
A strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka. A Balatoni Szövetség állami segítséget kér.