Három újabb vármegye készülhet az egészségügyi átalakításra: itt indul az új rendszer ősszel
A 2022-es, 2023-as év a változások időszaka a magyar egészségügyben, jogalkotás szempontjából rengeteg újítás történt.
A 2022-es, 2023-as év a változások időszaka a magyar egészségügyben, jogalkotás szempontjából rengeteg újítás történt.
Sajtótájékoztatót hirdetett a Miniszterelnöki Kabinetiroda kedden 15 órára. Kovács Zoltán államtitkár mellett Semjén Zsolt és Hajdu János TEK-főigazgató is ott lesz az eseményen.
Több mint 22 ezer betegnek segítettek az új ügyeleti rendszer keretein belül április közepéig. 32 olyan beteg volt ez idő alatt, akik valóban gyorsabb segítségre szorultak.
A várható változások „A beteg az első” elnevezésű eseményen hangzottak el, azokat Pintér Sándor ismertette.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a tíz legjobban fizető állás közül három esetében diploma nélkül is el lehet helyezkedni.
Az államtitkár válaszai alapján egyelőre úgy látszik nincs gyakorlati előrelépés az ügyben 2022 szeptembere óta.
Az államtitkár azt mondta, a modern oktatás egyik kulcskérdése a digitalizáció.
Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét.
2021-ben több mint 2000 gyermek született meg a lombik-program keretein belül Magyarországon - közölte írásbeli kérdésre válaszolva Rétvári Bence államtitkár.
Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek.
2030-ra a Magyarországra települő nagy iparvállalatok miatt több mint másfélszeresére nőhet az áramigény.
A mentők által szervezett, háziorvosok bevonására épülő ügyeleti rendszert márciusban terjesztik ki Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyére
Egyelőre továbbra sem tudni, hogy milyen közlekedési szabályok vonatkoznak az e-rolleresekre.
Többletpontok továbbra is széles körben lesznek adhatók, egyebek mellett nyelvismeretért, tanulmányi és sportversenyeken elért eredményekért.
A kormány folytatja az egészségügyi dolgozók béremelését - közölte az egészségügyi államtitkár.
A lehető legtöbb napelemet kell csatlakoztatni az országos hálózathoz az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint.
Egy forinttal nem emelték meg 2023-ra vonatkozóan a közszférában dolgozók bérét, és áprilisig nem is várható újabb forduló a kormány és a szakszervezet közötti tárgyalásokban.
A szakszervezetek 25 százalékos bérfejlesztést szerettek volna, a kormányzati oldal szerint azonban semmilyen emelésre nincs keret jelenleg a költségvetésben.
A mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatásának keretösszege 4,5 milliárd forint, az egy kedvezményezett részére kifizethető támogatás összege 3 millió forint.
A pedagógusok hétfőtől sztrájkhetet hirdettek. Az államtitkár január 26-án ül le a tanárokkal tárgyalni.