Míg korábban a jogszabályok csak az analfabétákat zárták ki a gépjárművezetésből, addig immár a befejezett általános iskolával nem rendelkezők sem kaphatnak jogosítványt. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint csak az vehet részt gépjárművezetői tanfolyamon, illetve tehet vizsgát mostantól, aki igazolja az alapfokú iskolai végzettségét.
Az új rendelet úgy fogalmaz, hogy a gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló közúti járművezetői tanfolyamra az vehető fel, valamint elméleti vizsgát az tehet, aki a közoktatásról szóló törvény szerinti alapfokú iskolai végzettséget megszerezte.
Az alapfokú iskolai végzettség megszerzését a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon kell igazolni. A gazdasági és közlekedési miniszter 2005-ös rendelete azonban csak az írni-olvasni tudáshoz köti a jogosítvány megszerzését, és nem szól annak az igazolásáról.
A rendelet egyúttal - jövő év január 1-jei hatállyal - kiveszi a magyar jogrendszerből a kormánynak azt az áprilisi rendeletét, amely a közúti közlekedési szakemberek képzésére, vizsgáztatására határozott meg szabályokat. Ebbe a körbe tartoznak a szakoktatók és vizsgabiztosok.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







