10 °C Budapest

Csúnya lehúzás: ezt tényleg komolyan gondolják a mobilszolgáltatók?

Pénzcentrum
2016. szeptember 7. 05:45

Amikor új telefont veszünk, szinte mindig megkérdezik tőlünk, hogy szeretnénk-e biztosítást kötni a készülékünkre. A havi díj nem is tűnik magasnak, ezért sokan meg is kötik, azonban nem biztos, hogy tudják, kár esetén még önerőt is fizetni kell.  Van olyan telefon, aminek a biztosítására havonta 4 ezer forintot is kifizethetünk, azonban ez nem feltétlenül okos választás.

Amikor szolgáltatótól veszünk új mobilt az értékesítő általában felajánlja, hogy kössünk mobil biztosítást. Ez alapján sokan úgy gondolhatják, hogy bármi történhet a telefonjukkal, úgyis kifizetik nekik azt, vagy kicserélik újra. Ez azonban nem teljesen így működik.

Mennyibe kerül a biztosítás?

Nem meglepő, hogy a több százezer forintos telefonokat, megérheti biztosítani. Persze a kisebb értékű telefonokra is köthetünk biztosítást, azonban a nagyobb értékű készülékekre jobban megéri a védelem.

Kiszámoltuk, hogy mennyit kell fizetnünk a biztosításért összesen, ha kár éri a készüléket. A havi díj mellett ugyanis minden biztosításnál kötelesek vagyunk önerőt is fizetni, ezeket együtt vizsgáltuk meg. A Telekom biztosítási díjszabása szerint egy 50 ezer forintos telefon után két év alatt a telefon árának felét (51 százalék, kb. 25,5 ezer forint) fizethetjük ki kár esetén, egy 100 ezres mobilnál ez már csupán 42 százalék.

Persze igazán a nagy értékű telefonokat érdemes biztosítani. Az általunk vizsgált két szolgáltatónál (a Telenornál információnk szerint nincs ilyen szolgáltatás) egy iPhone 6s egyaránt 270 ezer forint körül alakul, azonban míg a Telekomnál két év alatt a mobil árának 39 százalékát, addig a Vodafonnál csupán 32 százalékát kell kifizetni a biztosításért két év alatt, amennyiben kárunk keletkezik.

Egy ilyen telefonnál a biztosítás havi díja 2990 forint a Telekomnál és 2590 forint a Vodafonnál, az önerő pedig 33, illetve 25 ezer forint, ha az extra csomagot választjuk.

Alap csomag esetén a védelem nem terjed ki a lopásra, így ez olcsóbb mindkét szolgáltatónál, az általunk számolt két éves díjterhelés a telefon árának 32 százaléka a Telekomnál és 25 százaléka a Vodafonnál.

Persze a díjért nyújtott szolgáltatásban van eltérés (a mögöttes biztosító társaság ugyan az), azonban az alapvető károkat mindkét termék kifizeti. A védelem kiterjed a

  • Véletlenszerű károkra (leejtés, nyomás vagy törés, vízbeejtés),
  • Harmadik személy általi rongálás (az egy háztartásban élőkre nem vonatkozik).

A lopáskár csupán az extra biztosítási csomagokban elérhető mindkét szolgáltatónál, ilyenkor két napon belül rendőrségi feljelentést kell tennünk. Elvesztés esetén ezek a biztosítások nem nyújtanak védelmet, és akkor sem, ha őrizetlenül hagytuk a telefonunkat. A Telekomnál egyébként plusz pénzért kiterjesztett garanciát és ezzel együtt párásodás elleni biztosítást is kérhetünk.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vajon megéri a biztosítás?

Az önerőért cserébe azt kapjuk, hogy a szervizben megjavítják ingyen (az önerőről ne feledkezzünk meg) a telefonunkat. Persze, ha nem javítható (vagy ellopták azt), akkor kicserélik a készülékünket. Ha 15 napon belül nem készül el a telefonunk, akkor cserekészüléket kapunk, amely nem feltétlenül azonos tudású a jelenlegi telefonunkkal.

A gyári okokból meghibásodás ellen a készülék biztosítás nem véd, ezeket az egy éves jótállás kereteiben javítják ki nekünk ingyenesen. Persze előfordulhat, hogy egyes mobilokra hosszabb garanciát vállal a gyártó, erről a telefon vásárlásakor kaphatunk tájékoztatást.

A biztosítások célja az, hogy a felmerülő kockázatokat csökkentsék, ez itt sincs másképp. Ha tehát attól félünk, hogy a telefonunkat nem tudjuk pótolni, ha valami történik vele, akkor érdemes lehet biztosítást kötni rá. Azt azonban nem árt szem előtt tartani, hogy a telefon árának jelentős részét teszi ki az önerő is.

Tényleg szükségünk van mobil biztosításra?

Érdemes összevetni a mobil biztosítás árát más védelmekkel is. Ugyan a telefonunk elvesztése nagy érvágás lehet, azonban többmillió magyar ennél sokkal fontosabb védelemre sem gondol. A mobil biztosítás (egy pár százezer forintos) telefont biztosít nagyjából annyiért, amennyibe egy átfogó lakásbiztosítás kerül, mégis ez utóbbiról sokan tudomást sem vesznek, pedig az otthonunk elvesztése tragédia, míg a mobilunk csupán kellemetlenségként fogható fel.

A kockázati életbiztosítás a másik fontos védelem, amiről sok családfenntartó megfeledkezik. A jelzáloghitelesek töredéke rendelkezik életbiztosítással, pedig haláluk esetén szintén bukja a család az otthonát. Ez persze elkerülhető egy kockázati életbiztosítással, ami alig kerül többe, mint a telefonunkat bebiztosítani.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?