A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért az NMHH kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta kockázatokra.
![m7 motorway hungary](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/11/1699370777-ZT8pasf7a_lg.jpg)
Hajmeresztő videó: gyerekekkel szaladgálnak át az úton a felelőtlen szülők, ezt hogy gondolták?
Nem csak a saját, hanem a velük lévő kiskorú gyerekek életét is veszélyeztették azok, akik csak két-három jó fotót akartak a mákvirágmezőben.
Eképesztő felelőtlenséget rögzítettek az autóút mellett telepített kamerák az M2-es út csörögi szakaszán. Mint a Magyar Közút posztjából kiderül: a kérdéses szakasz mellett épp most virágzik a mákvirág, sokan pedig egy-egy fotóért szaladtak át az út egyik oldaláról a másikra - a forgalommal mit sem törődve.
Ennél is durvább az, hogy sokan kisgyerekeket kézen fogva tették meg a kaszkadőröket is megszégyenítő mutatványt, mit sem törtédve azzal, hogy egyrészt feltartják a forgalmat, másrészt pedig még tilos is ezt megcsinálni. A videót itt lent linkeljük:
A Magyar Közút a posztban azt is leírta, hogy az elharapózott esetek miatt több alkalommal a rendőrséget is kihívták. Emellett tanácsolták azt is, milyen virágokat fotózzanak inkább, ami nem jár közvetlen életveszéllyel.
Van még sok Insta-kompatibilis virágzó növény, a pipacs, facélia vagy a bíborhere. Ahogy nyáron a napraforgó, esetleg hullámzó búzamező, mint a Gladiátorban. De nem akarunk tippeket adni, csak azt kérjük, jól gondoljátok át, hogy megéri-e pár szál virágért vagy néhány közepesen jól sikerül social media posztért kockáztatni a saját vagy mások életét
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írta a Magyar Közút.
![Figyelmeztet a rendőrség! Őrült veszély leselkedik az autósokra a következő hetekben a magyar utakon](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2022/07/1657790808-QUoJwLGPZ_sm.jpg)
Figyelmeztet a rendőrség! Őrült veszély leselkedik az autósokra a következő hetekben a magyar utakon
A közlekedési balesetek elkerülése érdekében türelemre, és a szabályok betartására kérik a járművezetőket.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)