Meglepő fogyasztási adatokkal találkoztunk: a kocsi jóval túlteljesítette az ígért elektromos hatótávot, és a benzinmotornak sem vészes az étvágya.
Kern András a tavaly őszi parkolási botrányai után most egy újabb esettel egészítette ki a sort, ezúttal a Balassi utcai Culinaris mellett tette le autóját a járdán.
Újabb parkolási botrányba keveredhet Kern András, akit ezúttal a Balassi utcai Culinaris mellett fotóztak le, amint autójával lezserül a járdára parkolva beugrik a közeli pékségbe - írja a 444.
A színész legendának nem ez az első hasonló esete, tavaly ősszel többször fordult elő, hogy Kern tilosban parkolt a kocsijával. A művész szabályszegése ráadásul sokaknál kiverte a biztosítékot. Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere is többször felszólalt a parkolási botrány kapcsán, ő arról tájékoztatott, hogy parkolóhelyek kiépítése továbbra sincs tervben a színész bűnbe esésének helyszínén, hiszen az ottani terület a gyalogosközlekedést szolgálja.
Kern András parkolási ügyéből egyébként rendőrségi ügy is lett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárást indított ellene. A színész ennek kapcsán úgy nyilatkozott:
Úgy kérem, ne jelentsenek mindig fel. Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h
- Különleges toplistára került fel a magyar főváros
- Nincs kétség, hogyan süketült meg Beethoven
- A TikTok borsot törhet a YouTube orra alá
- A világ 10 legunalmasabb városa közül az egyik kimondottan közel van
- Látszik, hogy meddig kell felhőszakadásokra számítani