Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Kifizeti a rá kiszabott bírságokat, nem parkol oda többé, de ronda dolognak tartja a feljelentését- nyilatkozta Kern András a Sláger FM műsorában- szúrta ki a Blikk.
Az utóbbi időkben lehetett hallani Kern András tilosban parkolásairól, és úgy tűnt a nagy népfelháborodás inkább csak tovább rontja e helyzetet. Az ügyben a kerület polgármestere, Őrsi Gergely is többször felszólalt már korábban, ő arról tájékoztatott, hogy parkolóhelyek kiépítése továbbra sincs tervben a térségben, hiszen az ottani terület a gyalogosközlekedést szolgálja.
Miután az első észrevétel megtörtént a tilosban parkolásról, októberben a színész ismét tilosban parkolt, ezt követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárás indított ellene. Kern András a Sláger FM-ben úgy nyilatkozott, hogy
úgy kérem, ne jelentsenek mindig fel. Én kifizetem a büntetéseket, értem én, tudom, nem fogok ott parkolni, de feljelenteni? Az olyan ronda dolog
- mondta a színész.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







