12 °C Budapest

Ezért kerül az 1 milliós használt autó 1,2-be: sokan nem számolnak vele

2019. április 2. 05:55

Sokan nézegetnek úgy használt autót, hogy teljesen kimaxolják a keretet: annyiért vennének, amennyi félretett pénzük van. Ez egy elég nagy hiba, hiszen elég tetemes rejtett költségei vannak a kocsivásárlásnak. A Pénzcentrum most összeszedte, mik is ezek.

Rengetegen vesznek úgy autót, hogy teljesen kimaxolják anyagi kereteiket: ameddig a takaró ér, addig nyújtózkodnak, pont annyiért vesznek autót, amennyi pénz épp a rendelkezésükre áll. Na ők nagyot nézhetnek, amikor kiderül, hogy a kocsi vételárán felül még további súlyos tízezreket kell kicsengetni. És ebben nem csak az adminisztrációs költségek vannak benne:

Én általában azt szoktam javasolni, hogy amikor valaki használt kocsit vesz, akkor mindenképpen cseréltessen olajat, vezérlést és nézesse át alaposan mégegyszer - hiszen ezt már a megvásárlás előtt ajánlatos megtenni

- mondta a Pénzcentrumnak egy autószerelő. A javasolt munkálatok összességében akár több mint 100 ezer forintot is elvihetnek, ez autótípus függvénye.

Mindegy, hogy mit mond az előző tulaj, nem számít, hogy azt állítja: nemrégiben voltak cserélve ezek. A nagyobb baj elkerülése végett mindenképpen érdemes legalább ezeket megcsináltatni

- tette hozzá a szakember, aki azt is javasolta, hogy mindenképpen már a vásárlás előtt nézessük át a használt autót. A szerelők ezért is szoktak felszámolni valamennyi pénzt, jellemzően pár ezer forintot, "de inkább ez a kis kiadás, minthogy egy hulladékot vegyen az ember."

Inged-gatyád rámegy az adminisztrációra

A szerelés mellett a másik nagy érvágás az adminisztráció: új forgalmi, új törzskönyv, kocsiátírás. De mielőtt elmész a hivatalba, mindenképpen meg kell csináltatnod az eredetiségvizsgálatot, ugyanis ennek az igazolása nélkül nem írják át az autót. Az már alku kérdése, hogy ezt ki fizeti, de általában a vevőt terheli a költség. A vizsgálat ára 17 és 20 ezer forint között mozog, ez függ a gépkocsi motorjának hengerűrtartalmától.

Érdemes tudni, hogy legfeljebb 60 napig, illetve 1 alkalommal használható fel az adott eredetvizsga eredménye az ügyintézéshez.

Ha ez megvan, akkor kell bemenni az okmányirodába: na itt is le fognak venni egy csomó pénzre. A hivatalba mindenképpen magaddal kell vinned az adásvételi szerződést - ezt ugye 4 példányban kell kitölteni és aláírni, kettő az eladónál, 2 a vevőnél marad -, illetve a már említett eredetvizsgás igazolást. Szükség lesz még a kötelező biztosítás meglétének igazolására is: a kgfb-t egyből a vásárlás után kell megkötni.

Autót vennél, de szűkös a keret? A Pénzcentrum autóhitel-kalkulátorával megtalálhatod a legjobb finanszírozást!

A gépjárműátírás díja több tételből tevődik össze: az új törzskönyv, illetve az új forgalmi darabonként hatezer forint, tehát összesen 12. Emellett a vagyonszerzési illetéket is ekkor kell befizetni, ennek díja a gépjármű kora és a teljesítménye alapján számolandó. Ha például egy 2009-ben gyártott, 1,6 literes motorral szerelt, 102 lóerős kocsit szeretnénk átiratni, akkor a 12 ezer forintos okmányok mellett 33750 forint vagyonszerzési illetéket kell kifizetni, az eredetvizsga 18500-ba kerül. Az átírást a szabályok szerint a vásárlást követő 15 napon belül kell elintézni, különben jön a büntetés.

Tehát a kötelező körök, az átírás és az eredetvizsga együtt 64250 forintot vinnének el,

és ebben még nincs benne a kötelező biztosítás díja, ami szintén súlyos tízezrekbe kerül.

És akkor még az adó...

A fenti költségeken felül gépjárműadót is kell fizetned, amit a kocsi életkorából és teljesítményéből számolnak ki. A példában említett autóra ez az összeg évente 17250 forint. Ha év elején veszel autót, jól is járhatsz, hiszen az adó alanya az a személy, aki az év első napján a hatósági nyilvántartásban üzembentartóként, tulajdonosként szerepel. Tehát neked csak a következő évtől kell fizetned. A gépjárműadó kapcsán semmi dolgod nincs, az átíráskor automatikusan küldik meg az adatokat az illetékes adóosztályra.

Összegezve tehát érdemes nem teljesen kitölteni a pénzügyi keretet: legalább 150-200 ezer forintot különíts el az adminisztrációra, és az esetleges javításokra, cserékre, majd a fennmaradó összegből vásárolj kocsit.

Eladóként is van dolgod

Sokan elfelejtik, de nemcsak a vásárlónak, de az autó eladójának is van teendője az ügyletet követően. Az adásvételi szerződést ugyanis nyolc napon belül be kell mutatni valamelyik kormányhivatalban, okmányirodában. Ez lehet személyesen, vagy postai úton is, de akinek van ügyfélkapuja, abban is el lehet küldeni a szerződést.

Nem kötelező, de ajánlott inkább maganak felmondani a kötelező biztosítást, különben a díj számonkérhető lesz, még akkor is, ha már nincs mit biztosítani. Ezt is az adásvételi szerződés másolatával tudod megtenni.

Ezekre figyelj, ha hitelhez nyúlsz

Ha nem akarsz engedni az igényeidből, de a keretek végesek, akkor jó ötlet lehet egy személyi kölcsönnel megtoldani a vételárat. Ha hitelre veszel autót, a legfontosabb kérdések egyike, hogy mennyibe kerül a kölcsön, amit felveszel. A példa kedvéért megnéztük a Pénzcentrum személyi köcsön kalkulátorával, hogy milyen elérhető ajánlatokból válogathatsz, ha 5 000 000 forintos kölcsönre van szükséged. 84 hónapot néztünk, mert egy ötmilliós kocsi azért bírja már ki 7 évig, nem?

Nos, a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján - 5 millió forintos hitelösszeg, és 84 hónapos futamidő esetént - az egyik legjobb konstrukciót az Unicredit nyújtja, náluk 76 602 forintos törlesztőt ígér a 7,29%-os THM. De nem sokkal marad el ettől a K&H Bank ajánlata sem, ahol 76 677 forintos törlesztővel számolhatunk havonta. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank, az MKB Bank, valamint a CIB Bank konstrukcióit is.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem