Te meg tudnád mondani, melyik megyeszékhelyen a legnagyobb az ott élő nők aránya, hány nő dolgozik a mezőgazdaság területén, vagy
Az izraeli külügyminisztérium hétfőn hivatalosan értesítette az ENSZ-t, hogy Izrael érvénytelennek nyilvánította az 1967-es, a palesztin menekülteket támogató ügynökség (UNRWA) elismeréséről kötött megállapodást, miután az izraeli parlament, a kneszet szigorúan korlátozta a szervezet működését Izraelben, Ciszjordániában és a Gázai övezetben.
„Izrael továbbra is együttműködik nemzetközi partnereivel, benne az ENSZ többi szervezetével is, a gázai civilek humanitárius segélyezésének biztosításában, de oly módon, hogy az ne ássa alá Izrael biztonságát. Izrael elvárja ehhez az ENSZ-től a hozzájárulást, és az együttműködést” - írta levelében Jakob Blitstejn, az izraeli külügyminisztérium igazgatója az ENSZ-közgyűlés elnökének, a kameruni Philemon Yangnak.
A múlt héten elfogadott, és három hónap múlva életbe lépő új izraeli jogszabály megtiltja az UNRWA működését Izrael területén, és megtiltja az izraeli kormányzati szerveknek az együttműködést a szervezettel a palesztin területeken Ciszjordániában és a Gázai övezetben.
„Noha számtalan olyan bizonyítékot juttattak el az ENSZ-hez, amelyek szerint az UNRWA dolgozói részt vettek az október 7-i mészárlásban, és sokan közülük a Hamász terroristái, az ENSZ figyelmen kívül hagyta ezeket, és nem tett semmit”- írta az X-en Jiszráel Kac külügyminiszter.
„Már ma is vannak UNRWA-nak helyettesítői, vannak más nemzetközi segélyszervezetek, amelyeket nem szennyezett be a terrorista tevékenység. Izrael elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és továbbra is tiszteletben tartja azt – miközben megőrzi állampolgárai biztonságát”- tette hozzá Kac.
Kac azt is közölte, hogy a Gázának nyújtott segélyeknek jelenleg csak 13 százalékát nyújtja az UNRWA, és kitalációnak nevezte azt az állítást, hogy az UNRWA-nak nincs alternatívája.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Izrael évtizedek óta bírálja az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetét, mert az szerinte állandósította a palesztin menekültválságot, amikor csak a palesztinok esetében kiterjesztette több generációra a menekültstátuszt.
Az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i támadása után Izrael azzal vádolta meg az ügynökséget, hogy számos helyi munkatársa részt vett a vérengzésben, s Izrael állítása szerint alkalmazottainak tíz százaléka kapcsolatban áll a Hamászszal. Ezt a vádat az UNRWA tagadta, de belső vizsgálatot indított, melynek végén 9 embert elbocsátottak a szervezettől.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







