Indul a karácsonyi roham: tömegek rohanták meg ezekért a Tescót, Lidlt, Spart

2020. november 29. 06:50

A járvány hatására bekövetkezett árdrágulás arra ösztönzi a magyar vásárlókat, hogy az élelmiszer áruházak saját márkás termékeit részesítsék előnyben az ún. gyártói márkákkal szemben. Ezek minőségben nemigen maradnak alul, az áruk viszont jóval kedvezőbb lehet, ami ebben az évben különöseb fontos szempont volt. A Pénzcentrum kikérdezte az áruházakat, melyek a sajátmárkás termékek közül a vásárlóik kedvencei, illetve az ünnepi kínálatból milyen árucikkeknek van a legnagyobb keletje. 

A sajátmárkás termék olyan árucikk, amelyen a kiskereskedő saját védjegye látható - ilyen a Pilos tejtermék a Lidlben, a Milfina az Aldiban. A Sparban például sajátmárkás a DESPAR mogyorókrém, vagy a Tesco Rastinger söre. Sokszor ezekről a termékekről nem is tudja a vásárló, hogy az áruház saját gyártású terméke, csak azt látja, hogy az van a legkedvezőbb áron. Aki viszont tudatosan keresi ezeket a márkákat, az biztosan jól jár. 

Eddig is sokat spórolhattak a vásárlók, ha egy üzletben a sajátmárkás termékeket részesítették előnyben: jellemzően a boltlánc által forgalmazott alapvető termékek - mint a zsemle, tej, húsáru, stb. - minőségben ugyanolyan jók, árban viszont kedvezőbbek, ha valaki az olcsóbb megoldásokat keresi. A járvány kitörésével bekövetkezett árdrágulás hatására viszont még keresetebbek lehetnek a sajátmárkás termékek.

Egy szeptemberben közzétett nemzetközi kutatás is arra mutatott rá, hogy egyre árérzékenyebbek a vevők az elhúzódó egészségügyi veszélyhelyzet miatt, ez pedig elsősorban a kiskereskedelemben elterjedt saját márkás termékek népszerűségének kedvez. Az EY Future Consumer Index felmérése szerint az emberek nagy része továbbra sem mozdul ki szívesen otthonából (41%) és inkább felhalmoz (45%) az alapvető háztartási eszközökből és élelmiszerekből. A megváltozott helyzetben a vásárlók többsége kiadásaira is sokkal jobban odafigyel. 

A megkérdezettek kétharmada (64%) a mai napig csak a legszükségesebb termékeket szerzi be, közel felük (48%) pedig el is halasztotta az olyan komolyabb kiadásokat, mint az autó vagy a bútorok cseréje. Mivel az emberek elsősorban online, a legközelebb eső vagy legszélesebb választékot kínáló üzletben vásárolnak, sokan már a COVID-19 első hulláma alatt kénytelenek voltak lemondani kedvenc márkájukról és mást választani helyette. Ez a trend a második hullám alatt tovább fokozódhat az elemzés szerint.

A COVID-19 hatására hosszú távon átalakultak a fogyasztói szokások. A vásárlók egyre jobbnak tartják a saját márkás termékeket, a vezető vállalatok árucikkeihez képest mára kevesebb minőségbeli különbséget látnak. Ez részben annak köszönhető, hogy az elmúlt években a fogyasztási cikkeket gyártó cégek az eladásra koncentráltak és háttérbe szorult a márkaépítés. Ezzel szemben a kereskedők folyamatosan fejlesztették termékeiket. A pandémia okozta árérzékenység még jobban kiélezi ezt a versenyt

- mondta el Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere. A sajátmárkás termékek minőség tekintetében gyakran olyannyira nem maradnak el az úgynevezett gyártói márkáktól, hogy mintha nem is lenne különbség - csak az árban. Mint például a Pennyben kapható Pick téliszalámi hasonmás esetében: sajátmárkás termék kilós ára 4 ezer forint körül mozog, míg a Pick téliszalámijának kilója már 8 ezer forint körül alakul.

A vásárlók kedvencei

2020 teljesen átszabta a vásárlási szokásokat: sokan vásárolnak most olyan boltban, amelynek nem ismerik a termékeit, kínálatát, árait. Lehetséges, hogy a pandémia előtt valaki mindig a munkahelyhez közeli Sparban vásárolt be, most viszont home office-ban van, és a közeli Aldiban optimális számára vásárolni, azt viszont egyáltalán nem ismeri. Vagy eddig mindig a Lidlben intézte a heti bevásárlást, annak ismeri a termékeit, viszont a járvány miatt most házhoz rendeli az élelmiszert a Tescóból. Sem a termékkört, sem a termékek minőségét nem ismeri.

A Pénzcentrum most megkérdezte a nagy boltláncoktól, hogy mely sajátmárkás termékeik a vásárlók kedvencei, vagyis miből adják el a boltok a legtöbbet. Nem meglepő, hogy főként az alapvető élelmiszerek - pékáru, tej, ásványvíz, felvágottak, húsáruk, zöldségek-gyümölcsök - vezetik a listákat. Egyrészt, mivel ezekből fogy a legtöbb a mindennapokban, ezért ezekből veszik mennyiségileg is legtöbbet a vásárlók. Másrészt pedig sokkal ritkább, hogy valakinek kedvenc ásványvíz márkája legyen, mint mondjuk üdítő márkája, így ezekben a termékkategóriákban könnyebben fordulnak a vásárlók a sajátmárkás élelmiszerek felé.

Lássuk a kedvenceket!

Az ALDI áruházak jelenlegi kínálatának mintegy négyötödét adják exkluzív saját márkás árucikkek, amelyek valamennyi árukategóriában megtalálhatók, az áruházlánc szortimentjét pedig a vásárlók által kedvelt és keresett ikonmárkák teszik teljessé - mondták lapunk kérdésére, és hozzátették: az áruházakban a legnépszerűbb sajátmárkás termékek a tejtermékek esetében a Milfina család tagjai, de közkedveltek a 100%-ban magyarországi tejtermékeket kínáló Kokárdás saját márka termékei is. A pékáruk terén az "Azon melegében" és a Frissen a péktől termékei dominálnak, a hústermékeknél a Húsmester vezeti a rangsort, ásványvizek esetében pedig az Aquitas kerül a dobogó élére.

A Lidlben tej- és tejtermékcsaládban a Pilos, a húskészítmények esetében a Dulano, a Pikok és a Pikok Pure, a friss húsoknál a Húsfarm, a barkácstermékek körében a Parkside, míg a kozmetikai árucikkek esetében a Cien márkák népszerűek és kedveltek - nyilatkozta a boltlánc, és megemlítették a Hazánk Kincsei márkát is.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Tesco esetében, mivel sajátmárkás terméknek számítanak a pékáruk és a zöldség-gyümölcs osztály kapható lédig termékek is, a legtöbb eladott sajátmárkás termék listáját a (sima) zsemle vezeti, amiből idén 14,8 milliót adtak el - és további négy pékáru (vizes zsemle, natúr szendvics zsmele, kakaós csiga és tejes kifli) is a top10 között van. A listában a második az UHT-tej 12,6 millió darabbal, az 5. legtöbbet eladott sajátmárkás termék pedig a kristálycukor (10,8 millió db). 

A top 10 termék közt szerpel még a banán (7,4 millió db), a piros lédig burgonya (6 millió db), a sör (5,6 millió db) és a tejes kifli (5,4 millió db). A legnépszerűbb sajátmárkások között van még továbbá a búza finomliszt, a kígyóuborka, a görögdinnye, a 1,5 l szénsavmentes ásványvíz, a magvas zsemle, a hegyes erőspaprika, egy másik fajta tejes kifli, a fürtös paradicsom, és a vöröshagyma is.

A Sparban szintén tarolnak a pékáruk: a képzeletbeli dobogó tetején a császárzsemle áll, a kakaós csiga szerzi meg a harmadik helyet, és a sajttal szórt pogácsa az előkelő negyediket. A pékáruk közül pedig még a túrós táska került a top10-be a hetedik helyen. A Verde szénsavmentes ásványvíz a ötödik, a szénsavas pedig a nyolcadik, a S-Budget szénsavmentes víz pedig becsúszott a tizedik helyre. A legnépszerűbb termékek között van az ESL 2,8%-os (második) és az ESL 1,5%-os (hatodik) tej is. A kilencedik helyet pedig a SPAR vaj szerezte meg. 

Ünnepi szortiment 

Lapunk arra is rákérdezett, hogy az ünnepi időszakban melyek a legkedveltebb szezonális sajátmárkás termékek. A Lidl elárulta, hogy az ünnepekhez kapcsolódó áruk közül a lédig szaloncukor, a csokimikulás és bejglik a legnépszerűbbek. A Tesco karácsonyi szezonális termékei közül szintén a szaloncukor a legnépszerűbb, nem is csoda, hiszen az Év Szaloncukra versenyen a Tesco három szaloncukor íze is győzni tudott: a 499 Ft/100g alatti árkategóriás termékek közt a karamell krémmel töltött, a gyerekek kedvencei közt pedig a banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás édesség. az áruházlánc elmondása szerint keresettek az aszalványok és a különböző magvak is ebben az iőszakban. 

A Spar kifejtette, hogy vannak olyan sajátmárkás árucikkek, amelyek a választék állandó részét képezik - pl. étcsokoládéval vagy tejcsokoládéval bevont puszedlik -, ezek forgalma jellemzően erősödik az ünnepek körüli időszakban, de nem feltétlenül ugrik meg kiemelkedően

Amelyek évek óta visszatérő cikkek a választékunkban, azok az olaszoktól importált DESPAR és a gluténérzékenyek embertársainkra is gondolva a DESPAR free from Panettone termékeink. Ami nálunk a bejgli, az az olaszoknál a panettone. Azaz kötelező eleme a karácsonyi asztalnak. A forgalmi adatok alapján a magyar vásárlóknál is egyre közkedveltebb ez a tradicionális olasz kalács

- válaszolták lapunk kérdésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem