8 °C Budapest

Életveszélyes gyereküléseket hívtak vissza: magyarországi termékek is érintettek

2020. november 27. 16:47

Azonnali hatállyal visszahívta két gyerekülését a Recaro, mert problémákat találtak a biztonsági pántoknál. A gyártó arra kéri azokat, akik vettek az érintett termékekből, hogy ne használják az üléseket. A gyereküléseket ingyen kicserélik.

Azonnali hatállyal visszahívja két gyerekülését is a Recaro: konkrétan a Tian nevű modell Core és Elite verziójáról van szó. A két ülést itthon is meg lehet venni, méghozzá igen magas áron: a Core 93 ezer forintba, míg az Elite 113-120 ezer közötti összegbe kerül. Kiderült, hogy az ülések a biztonsági pántjainál találtak hibákat.

A gyártó közleménye szerint a visszahívás a 2020. augusztus után legyártott gyereküléseket érinti. Ahogy a Recaro írja, október 27-e óta már orvosolták a problémát, az ezt követően gyártott üléseket nem kell visszavinni, biztonságosak - ezeken külön matricán fel is tüntetik a gyártás idejét.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ugyan már kijavították a hibát a gyárban, ám az üzletekben még mindig lehetnek a visszahívásban érintett ülések

- ezért vásárlás előtt ellenőrizni kell, milyen terméket kínálnak eladásra.

A visszahívott termékeket az ülés alján lévő, narancssárga matricán található számok alapján lehet beazonosítani. Az alább piros nyíllal jelölt szám a sorozatszám, fölötte kettővel pedig az úgynevezett jóváhagyási számot találjuk - a másik képen az a matrica látható, amit a már kijavított termékekre ragasztottak a gyárban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezt a matricát kell keresni a gyerekülésen

Az érintett modellek, és azok azonosító számai:

  • Recaro Tian Core, jóváhagyási szám: 04301383; sorozatszám: 00000001 és 00001722 között
  • Recaro Tian Elite, jóváhagyási szám: 04301383; sorozatszám: E00000001-től E00004953-ig

A Recaro szeretné garantálni a gyermekek biztonságát, ezért arra kéri a vásárlókat, hogy inkább ne használják az érintett termékeket. Az üléseket ingyenesen kicserélik, amennyiben a vevő felveszi velük a kapcsolatot - az elérhetőségeket a közleményben adták meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm