25 °C Budapest

Súlyos jogsértés a UPC-nél: 121 millióra bírságolták a vállalatot

2018. január 10. 19:00

Engedély nélküli szolgáltatásnyújtás miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) december 28-án ismét bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t. A fokozatosság és arányosság elvét is figyelembe véve a 121 millió forintos bírságot a hatóság úgy állapította meg, hogy az a jogsértéssel elért vagyoni előnyt jóval meghaladja. Így a szankció hatékonyan jelzi a piaci szereplőknek, hogy nem éri meg tudatosan eltérni a hírközlési előírásoktól.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Cegléden megépült hírközlési - internetes, kábeltelevíziós, telefonos - hálózat jogsértő használatbavétele miatt állapította meg a jogsértést - áll az NMHH közleményében. A UPC két évvel ezelőtt, 2015. szeptember 2-án - az újonnan épülő hálózata teljes elkészültét meg sem várva, a kivitelezés 27. napján - annak ellenére kezdte meg a szolgáltatás nyújtását, majd folytatta több mint két éven keresztül, hogy nem tette meg az ehhez szükséges bejelentést.

A szolgáltató bejelentési kötelezettségének csak a hatóság felszólítására tett eleget, majd a bejelentés hiányosságait olyan késedelmesen pótolta, hogy azt az NMHH csak 2017. szeptember 28-án vehette nyilvántartásba. Mivel a UPC hatósági jóváhagyás nélkül kezdte meg szolgáltatását, az NMHH nem győződhetett meg arról, hogy a hálózat műszakilag az előírásoknak megfelelő, kivitelezése jogilag elégséges volt-e. A szolgáltató magatartása ezáltal alkalmas volt arra, hogy új ügyfeleket szerezzen és kössön magához akár hűségidővel úgy, hogy a piaci versenytársakkal szemben számottevő és jogosulatlan előnyhöz jutott, miközben az előfizetők érdekei sérültek.

A szolgáltató jogsértő magatartása nem az első eset, hiszen a UPC Jászberényben szintén jogosulatlanul megkezdett elektronikus hírközlési szolgáltatásnyújtása (kábeltévé-szolgáltatás) miatti 30 millió forintos bírsága 2017. április 7-én hozott bírósági ítélettel emelkedett jogerőre. Az NMHH - a tekintettel a fokozatosság és az arányosság elvére - az újabb bírság mértékének megállapításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a szolgáltató a jászberényi ügy ismeretében már bizonyos lehetett benne, hogy Cegléden is jogsértően jár el, ennek ellenére szeptemberig tudatosan tovább folytatta ezt a gyakorlatát.

Az NMHH a bírság mértékének meghatározásánál szem előtt tartotta, hogy a szolgáltató a jogsértéssel elhúzódó időszak alatt a bírsággal azonos nagyságrendű, jelentős vagyoni előnyre tett szert, mellyel megbontotta a piaci szereplők közötti esélyegyenlőséget, illetve veszélyeztette az előfizetők érdekeit. A hatóság célja, hogy a szolgáltatónak ne érje meg, hogy tudatosan eltérjen a vonatkozó hírközlési jogszabályok egyértelmű rendelkezéseitől - és más piaci szereplők is tartsák magukat a jogszerű és etikus üzleti magatartáshoz. A bírság mértéke ugyanakkor ne lehetetlenítse el a megbírságolt cég üzleti tevékenységét, de a hatóságnak egy esetleges újabb jogsértéskor legyen lehetősége az összeg emelésére a felügyeleti tevékenységében alkalmazott fokozatosság és arányosság elve alapján.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A UPC-nek a jogszerű eljárásra számos lehetősége lett volna. A jogszabályi előírásokra az NMHH időben, külön is felhívta a szolgáltató figyelmét, és a cég élhetett volna például olyan megoldással is, hogy szakaszokra bontva jelentse be az építést - annak megfelelően, ahogyan a szolgáltatás megkezdésének ütemezését tervezte. A hatóság mostani döntésével is nyomatékosítja, hogy egy új építésű hálózaton a szolgáltatás nyújtását csak az után szabad megkezdeni, hogy arra az NMHH a használatbavételi engedélyt megadta vagy az utólagos bejelentést nyilvántartásba vette.

Az NMHH határozata még nem jogerős: a UPC-nek a december 28-i közléstől számított 15 napon belül van lehetősége a fellebbezésre.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?