Már utalni is lehet az OTP Bank okostelefon alkalmazásával. A pénzintézet az OTP Fórum program keretében már 2010-ben kifejlesztette az első, okostelefonra szabott banki alkalmazását, idén augusztustól pedig elsőként teszi lehetővé okostelefonnal rendelkező ügyfelei számára, hogy a továbbfejlesztett alkalmazás segítségével iPhone-ról és iPad-ről intézhessék utalásaikat, kérdezzék le számlatörténetüket vagy ellenőrizzék tranzakcióikat.
Az augusztus elejétől ingyenesen letölthető OTP SmartBank alkalmazás egyelőre iPhone és iPad készülékeken használható (minimum iOS 4.x-es operációs rendszert igényel), letöltéséhez nem szükséges szerződéskötés vagy külön igénylés. Letöltést követően az információs funkciók azonnal használhatóak. Az OTPdirekt ügyfelek pedig előzetes regisztrációt - mely bármely OTP Bank fiókban vagy az OTPdirekten keresztül megtehető - és bejelentkezést követően használhatják a legfontosabb internetbanki funkciókat is.
Okostelefonosok, figyelem: itt egy ingyenes csúcsprogram - kattints!
A SmartBank használata két tényezőben tér el a már megszokott internetes bankolástól. Egyrészt a felhasználó sem a bejelentkezéskor, sem a tranzakciók végrehajtásakor nem kap Mobil Aláírás SMS-t (a szolgáltatás regisztrációjához azonban szükséges a beállítás), másrészt aktív tranzakciókat egyelőre csak az OTPdirekt felületén rögzített kedvezményezettek (űrlapok) felé lehet indítani. Néhány hónapon belül azonban lehetőség lesz egyedi kedvezményezettek számára történő utalásokra is.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








