Hét és fél hónapja - még a tavalyi karácsony előtt - volt az eddigi utolsó telitalálatos az Ötöslottón. December 12-én a 3, 25, 48, 55, 80-as számsor 157 millió forintot ért.
A hosszú, 28 hete tartó halmozódás eredményeként az ötös - ha most lenne, és csak egy lenne - 3 milliárd 163 milliót fizetne. Ezzel minden idők második legnagyobb lottónyereménye születne meg.
Az abszolút csúcstartó (s még minden bizonnyal sokáig az lesz) a 2003 novemberében Vas megyében feladott szelvény, melyen a 4, 15, 46, 49, 59 számokat jelölték be, s ezzel a 29-i sorsoláson - 38 hét elteltével - 5 092 820 758 forintot nyertek. Sem előtte, sem utána nem tornázta magát az ötös hárommilliárd fölé. Csak most.
Érthető és indokolt tehát a felfokozott várakozás és játékkedv. Az elmúlt héten már megközelítette a 7 milliót a befizetett játékszám, amelyet akkor értékelhetünk igazán, ha tudjuk: ez duplája a szokványos, átlagos hetek forgalmának. A "lottóláznak" múlhatatlan szerepe van a szintén a 25. héten regisztrált árbevételi csúcsban. A 3 milliárd 813 milliós forgalom a Szerencsejáték Zrt. történetének legnagyobb egyheti árbevétele.
A rekordból bőven kivette a részét a Tippmix is. Június 21-e és 27-e között 1 milliárd 9 millió forintot tettek fel - döntően a labdarúgó világbajnokság meccseire a sportfogadók.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







