Június 30-ig kedvezményes, havi 49 eurós vasúti bérletet kínálnak, amellyel csúcsidőn kívül és hétvégén korlátlanul lehet utazni az ország kiterjedt vasúthálózatán.
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a Kormány határozat a Széchenyi Turisztikai Kártya Programról, aminek célja a hazai turizmus, illetve vendéglátás ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások megsegítése.
Friss kormányhatározat születette a Széchenyi Turisztikai Kártya Programról, ami a hazai turizmus, illetve vendéglátás ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások megsegítésére jött létre. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint,
a Széchenyi Turisztikai Kártya Program keretében nyújtott hitelekhez kamattámogatást, kezelési költségtámogatást, kezességi díjtámogatást és egyéb, pénzügyi intézmény által megelőlegezett költségtámogatást biztosít, amelyet úgy kell meghatározni, hogy a vállalkozók által fizetett nettó hiteldíj (nettó ügyleti kamat, nettó kezelési költség, készfizető kezességvállalás nettó díja és egyéb pénzügyi intézmény által megelőlegezett költség) nem haladhatja meg a 0 százalékot.
A határozat feladatokat is oszt kormánytagoknak, így például felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a KAVOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság bevonásával a Széchenyi Kártya Programon belül a Széchenyi Turisztikai Kártya Program részletes feltételeinek kidolgozása. Továbbá a kapcsolódó kamattámogatás, kezelési költségtámogatás, kezességi díjtámogatás és egyéb, pénzügyi intézmény által megelőlegezett költségtámogatás biztosításához szükséges feltételrendszer megteremtése érdekében azonnali hatállyal.
Ezen felül megszólítja a pénzügyminisztert is, hogy az gondoskodjon 1 480 000 000 forint összegű többletforrás biztosításáról, szintén azonnali hatállyal. Továbbá a határozat felhívja a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával gondoskodjon a gazdaságfejlesztést szolgáló feladatok finanszírozásához 2021. évben szükséges többletforrás, de legfeljebb 4 680 000 000 forint biztosításáról. Továbbá, a pénzügyminiszternek gondoskodnia kell a hitelek támogatásának finanszírozásához szükséges költségvetési források rendelkezésre állásáról a 2022-2024. közötti időszakban.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







