21 °C Budapest

A régi útvonalak is járhatók lesznek az osztrák magyar határon

MTI
2013. július 30. 15:32

A jövőben az osztrák magyar határon járhatóak lesznek azok a régi útvonalak is, amelyek egykor összekötötték a két országot - közölte Kovács Ferenc, Vas megye napokban kinevezett útügyi miniszteri biztosa keddi sajtótájékoztatóján, Szombathelyen.

A határon átnyúló program keretében Vas megye területén tizenhárom út felújítására lesz szükség, az ehhez szükséges összesen több mint 1 milliárd forintot uniós forrásból finanszírozzák. A megyében található többi út nagy része személyautóval jelenleg is jól járható, de az utak, hidak terhelhetősége ezeken az útvonalakon lehetetlenné teszi a nagyobb terhelésű járművek közlekedését.

Kovács Ferenc miniszteri biztos beszélt arról is, hogy Vas megyében összesen hét projekt keretében mintegy 28 milliárd forint ráfordítással fejlesztik a közúthálózatot. A megyét átszelő 86-os főút az ország egyik legforgalmasabb útja, amelyen naponta több mint 10 ezer jármű halad át, ezért a főút fejlesztése elkerülhetetlen - hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy többszöri megtorpanás után újra lendületet vett a Vát Szombathely közötti 9,2 kilométeres szakasz építése. A szakaszt két évvel ezelőtt át kellett volna adni, de az előző vállalkozás, amely megnyerte a kivitelezési munkákat, csődbe ment, ezért új közbeszerzési eljárást kellett meghirdetni. A kétéves késés már nem hozható be, de a munkák jelenlegi állása szerint jövő év júliusától már a kétszer kétsávos, új gyorsforgalmi úton lehet közlekedni.

Az M86-os autóúton folyamatban van a Szeleste Csorna közötti 41 kilométeres szakasz építése is. A régészeti ásatások befejeződtek, rövidesen kihirdetik a nyertes pályázót, aki a kivitelezési munkákat elvégezheti. A beruházás a tervek szerint két ütemben valósul meg, 2015 júliusáig megépül a Szelestétől Hegyfaluig tartó szakasz, a Hegyfalu és Csorna közötti utat pedig 2016 novemberében helyezik ideiglenesen forgalomba.

Az elnök szólt arról is, hogy elkezdődött a 86-os főúton a Szombathely és az országhatár közötti útszakasz korszerűsítése. Decemberben átadják a Körmend és Egyházasrádóc közötti kétszer kétsávos utat, Szombathely és Egyházasrádóc között pedig új nyomvonal épül, amely a tervek szerint 2014-20 közötti EU ciklusban készül el. Az idén elindul a Nádasd, Katafa, Hegyhátsál közös 86-76-os elkerülő építése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az útügyi miniszteri biztos fontosnak nevezte a tervezett M9 gyorsforgalmi út kiépítését, szavai szerint Bécsen keresztül ezen az úton lehet majd a leggyorsabban eljutni Európa nagyvárosaiba. Az út egyik végpontja a horvát tengerparti kikötőnél lenne, a másik pedig Dánia, Svédország határán. A M9-es gyorsforgalmi út (autópálya) az ország 2040-ig megvalósítandó tervei között szerepel. A koncepció szerint az út nyomvonala Vas megyén is átvezetne; Bük és Csepreg között lépné át a megyehatárt és Vasvár mellett haladna át Zala megyébe.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm