2 °C Budapest
A 60,3 mérföldkő jelzés magasan áll, miközben egy gyorsan haladó tehervonat száguld el mellette.

Komoly változások a vonatközlekedésben az óraállítás miatt: ne megszokásból utazz, téged is érinthet

2024. október 25. 16:36

Október 27-én kezdődik a téli időszámítás, vasárnap hajnali három órakor az órákat kettőre állítják vissza. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint. A Volánbusznál az óraátállítás miatt néhány busz közlekedése módosul Érd és Kiskunhalas térségében. A MÁV-HÉV járatait az óraigazítás nem érinti.

Közleményében a MÁV-Volán azt írta: a belföldi forgalomban az átmenet éjszakáján egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárják az óraigazítást.

A vonatok menetrendje az átállás miatt az alábbiak szerint módosul:

A Nyugati pályaudvarról Esztergomba 2:25-kor induló S72-es vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik. A Déli pályaudvarról Székesfehérvárra 1:40-kor induló vonat a teljes útvonalon a nyári időszámítás szerint közlekedik. A Déli pályaudvarról Székesfehérvárra 2:40-kor induló vonat már a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik, vagyis az óraigazítás után megvárja, amíg az óra mutatója ismét a 2 óra 40 perchez ér. 

A Nyugati pályaudvarról Szobra 0:50-kor induló S70-es vonat a teljes útvonalon, az óraátállításban is érintett Szob alsó és Szob közötti szakaszon is a nyári időszámítás szerint közlekedik, Szobra 2:04-kor érkezik meg. A Nyugati pályaudvarról Vácra 1:50-kor induló S70-es vonat a teljes útvonalon, az óraátállításban is érintett Istvántelek–Vác szakaszon is nyári időszámítás szerint közlekedik, Vácra 2:30-kor érkezik meg.

A Nyugati pályaudvarról Szobra 2:50-kor induló S70-es vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik.

A Miskolcról 2:39-kor Mezőkeresztes-Mezőnyárádig közlekedő pótlóbusz a téli időszámítás szerint közlekedik, Mezőkeresztes-Mezőnyárádról a Keleti pályaudvara 3:49-kor induló (5009) vonathoz csatlakozik. A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 0:40-kor induló S50-es vonat a teljes útvonalon, az érintett Cegléd–Szolnok szakaszon is nyári időszámítás szerint közlekedik, Szolnokra a nyári idő szerinti 2:25-kor érkezik.

A Nyugati pályaudvarról Szolnokra 1:40-kor induló S50-es vonat Budapest és Cegléd között a nyári időszámítás szerint közlekedik, Ceglédre a téli időszámítás szerinti 2:02-kor érkezik. Cegléd–Szolnok között 2690-es vonatszámban téli időszámítás szerint közlekedik, Ceglédről a téli időszámítás szerinti 2:08-kor indul.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Nyugati pályaudvarról Debrecenbe 2:20-kor induló vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik. Debrecenből a Nyugati pályaudvarra 2:39-kor induló sebesvonat a teljes útvonalon téli időszámítás szerint közlekedik. Debrecenből Nagykerekibe 2 órakor induló vonat a teljes útvonalon téli időszámítás szerint közlekedik.

Zajtáról Fehérgyarmatra 2:55-kor induló vonat a teljes útvonalon téli időszámítás szerint közlekedik. A Keleti pályaudvarról Nagykátára 1:50-kor induló személyvonat a teljes útvonalon, az óraátállításban is érintett Rákos–Nagykáta szakaszon is nyári időszámítás szerint közlekedik, Nagykátára a nyári időszámítás szerint 2:53-kor érkezik. Szolnokról a Keleti pályaudvarra 2:58-kor induló G60-as vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik.

Szeged vasútállomásról 2:05-kor induló vasútvillamos a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik, Hódmezővásárhelyre is a téli időszámítás szerinti 2:48-kor érkezik meg.

Hódmezővásárhely vasútállomásról 2:09-kor induló vasútvillamos a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik, Szeged vasútállomásra 2:54-kor érkezik meg. A Lajosmizséről a Nyugati pályaudvarra 2:40-kor induló S21-es vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerint közlekedik.

A nemzetközi forgalomban a Lőkösházáról hajnali 2:05 órakor induló, Budapesten át Bécsig közlekedő 346-os számú Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösházáról a téli időszámítás szerinti 2:05-kor indul.

  • A 347-es számú Dacia nemzetközi gyorsvonat a Keleti pályaudvarról október 26-án 23:10-kor indul Bukarestbe, Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd onnan a téli időszámítás szerint 2:39-kor folytatja útját. 
  • A 140 számú Hortobágy EuroCity Záhonyba a nyári időszámítás szerint 2:48-kor érkezik, Záhonyból téli időszámítás szerint 4:05-kor indul Keleti pályaudvaron át Bécs felé.
    Néhány nemzetközi vonatot a külföldi vasútvonalakon ér az óraállítás:
  • a 407-es számú Corona InterCity (Budapest-Keleti pályaudvar–Brassó),
  • a 406-os számú Corona InterCity (Brassó–Budapest-Keleti pályaudvar),
  • a 473-as számú Ister InterCity (Budapest-Keleti pályaudvar–Bukarest),
  • a 472-es számú Ister InterCity (Bukarest–Budapest-Keleti pályaudvar), 
  • a 79-es számú Muntenia InterCity (Budapest-Keleti pályaudvar–Bukarest),
  • a 78-as számú Muntenia InterCity (Bukarest–Budapest-Keleti pályaudvar),
  • a 462-es számú Kálmán Imre EuroCity (Budapest-Keleti pályaudvar–Stuttgart),
  • a 463-as számú Kálmán Imre EuroCity (Stuttgart–Budapest-Keleti pályaudvar),
  • a 466-os számú Nightjet (Budapest-Keleti pályaudvar–Zürich),
  • a 467-os számú Nightjet (Zürich–Budapest-Keleti pályaudvar),
  • a 476-os és 477-es számú Metropol EuroNight vonatok Budapest-Keleti pályaudvar–Prága, illetve Budapest-Keleti pályaudvar–Berlin és a Budapest-Keleti pályaudvar–Varsó közvetlen kocsijait továbbító vonatokat.
    A 149-es számú Hortobágy EuroCity vonatok Bécs–Kijev közvetlen kocsijait továbbító vonatokat az ukrán vasút hálózatán.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 7. péntek
Tamás
10. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33