A feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentés, valamint az egyes ingatlanok értékbecslései képezik.
Befejeződtek a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítási munkálatai, mostantól az utasok előtt is nyitva áll a peronokhoz vezető, új köntöst kapott átjáró.
A WestEnd felőli (1-9.) vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14-17. vágányokkal összekötő keresztaluljáró felújítása két fő részből állt: egyrészt a régi, használaton kívüli peronfelvonó helyére egy új és modern liftet építettek be, ez múlt héten már az utasok rendelkezésére állt. A másik feladat az aluljáró teljes felújítása volt, ami most fejeződött be.
A keresztaluljáró munkálatai 2023 augusztusában kezdődtek meg, és ősztől teljes lezárás mellett folytatódtak. A felújítás keretében az aluljáróban elvégezték az álmennyezet padlóburkolat teljes cseréjét a lámpatestekkel, új elektromos hálózattal, vízelvezetőkkel együtt, továbbá megújult a falburkolat és az oldalajtók sora a régi lépcsőkkel együtt. A falakon a Nyugati pályaudvar terveinek részletrajzai láthatóak, például a toronyról és a homlokzatról, ezzel is egyedi hangulatot adva a folyosónak. A keresztaluljáróban taktilis sáv, valamint a korlátokon elhelyezett Braille – írás segíti az akadálymentes közlekedést. A munkálatok befejezésével a pénztárkonténerek mellett elhelyezett ideiglenes mosdó is bezárt, és az új bejárat mögött megnyílt az itt található mosdó is.
Az elmúlt hónapokban elvégzett munkálatoknak köszönhetően megújult állomási környezet várja az utasokat a peronok megközelítését segítő keresztaluljáróban, az új lifttel pedig már akadálymentesen megközelíthető az aluljáró a pályaudvar területéről.
A keresztaluljáró felújítása és a peronlift cseréje a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A keresztaluljáró felújítását a Mega-Logistic Zrt. végezte el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fotó: MÁV
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







