18 °C Budapest
Ez lehet a magyarok új slágerországa: ennyiért utazhatsz most télből a nyárba

Ez lehet a magyarok új slágerországa: ennyiért utazhatsz most télből a nyárba

2023. november 29. 06:31

Az utazási irodák kínálatát november és március között jellemzően az egzotikus, tengerentúli úti célok határozzák meg, hiszen Európában és vonzáskörzetében ilyenkor már igazán forró vidék, 30 fok feletti állandó hőmérséklet nem nagyon van. Azonban egy új úti cél jelent most meg a piacon, amelyik óriási lendülettel törte ránk az ajtót: Omán az Arab-félsziget déli részén, még bőven az elviselhető távolságon belül van, ár-érték arányban jó ajánlatnak számít, aki a csendet és a nyár vágyott nyugalmát keresi télen, és egy hétig csak pihenne, annak tökéletes.

Az nyaralási, telelési kedv továbbra is töretlen egész Európában, a jelenlegi gazdasági körülmények ellenére az még mindig elöl szerepel a prioritási listán. Az Eurostat november 8-i adatai szerint 2022-ben az EU lakosai közül több mint egymilliárdan utaztak külföldre, és szálltak meg ott legalább egy éjszakára, ami 23 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest. Hasonló emelkedést regisztráltak 2020 és 2021 között is, és várhatóan a 2023-as év is hasonló növekedést produkál – legalábbis ebben bízik a szektor. A legoptimistább várakozások szerint utolérjük, de legalábbis megközelítjük a 2019-es abszolút-rekord évet. Még van rá egy jó hónapunk, a kínálat pedig évről évre egyre szélesebb.

Az utazási irodák kínálatát november és március között jellemzően az egzotikus, tengerentúli úti célok határozzák meg, hiszen Európában és vonzáskörzetében igazán forró vidék, 30 fok feletti állandó hőmérséklet nem nagyon van. A „télből a nyárba” utazások jellemzően inkább a pihenésről és a nyugalomról szólnak, nem az őrült kalandokat keresőket célozzák meg, de ez persze nem azt jelenti, hogy nincs mit csinálni, hiszen a szállodák számos programot kínálnak a napozáson és a hullámok megszelídítésén túl.

Új vidékeken

Az utazásszervezők folyamatosan alkalmazkodnak a piaci trendek változásaihoz: korábban, amikor az egzotikus úti célokról esett szó, az emberek többségének elsőként a Seychelle-szigetek jutottak eszébe, ma már az Emirátusok és a Maldív-szigetek is rendkívül népszerűek, mellettük pedig új szereplőként olyan helyek is felbukkannak, mint Zanzibár vagy Omán. Ománra, mint úti célra Magyarországon ma még csak kevesen gondolnak, holott ideje feltenni mentális térképünkre, hiszen egyre több téli európai utazót vonz, rengeteg cseh, szlovák, olasz és lengyel keresi fel a legcudarabb hónapokban, amikor itthon minden sötét és kilátástalan.

Hogy jobban megismerhessük „Kelet Karibját”, a Kartago Tours tanulmányutat szervezett, melyen a Pénzcentrum szerkesztősége is részt vett. Az úti cél az ország legdélebbi csücske volt, Salala, ami nem csak egy Angelique Kidjo szám, hanem egy város is: ide indulnak december 12-től a charterjáratok a 6 óra 50 perces útra.

Ománt és benne Salalát ne úgy képzeljük el, mint az Arab-félsziget többi országát, itt nem találjuk meg sem Dubaj fellengzős fényűzését, sem a sivatagi pusztaságot: itt ugyanis a természet zöld, méghozzá a khareef miatt. A khareef egy arab kifejezés, amelyet az itteni délkeleti monszunra használnak, mely nagyjából júniustól szeptember elejéig tart, nyomában források fakadnak, vízesések tarkítják a tájat, - igaz közülük sok a szezon után eltűnik, de egyedülálló ökológiai élőhelyet hoz létre a part mentén. Éppen ezért júniustól szeptemberig az Arab-félsziget északi részéről menekülnek oda a perzselő forróság elől, novembertől viszont jellemzően európaiak látogatják az országot. A szultánság ugyanis kinyitotta kapuit a turisták előtt, igaz nem olyan régen, de annál lelkesebben: sorra épülnek a szállodaláncok és olyan kiszolgálásban részesítik az utazókat, amiről itt, Európában még csak álmodni sem merünk.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy aki ide érkezik, az elsősorban pihenni jön, és nem élete kalandját, vagy a lehengerlő kultúrsokkot keresi. Az ország nem is akar többet nyújtani, mint amire lehetősége van: jó idő van, süt a nap, meleg a tenger, az étel finom és bőséges, de nem véletlen, hogy főleg idősekkel és kisgyermekes családokkal találkozhattunk a resortok területén. Nagyjából arra számítsunk, mint egy késő őszi pihenés alkalmával a török riviérán, vagy az egyiptomi Hurghadában: kevés izgalom és némi bepillantás az ország tradícióiba, de mindent csak mértékkel, hogy túlságosan azért ne kavarja fel az utazót, és stabilan elkészülhessenek a közösségi médiába szánt tökéletes posztok. 

És habár a nagyipari nyaraltatás már beindult, tömegturizmustól itt nem kell tartanunk, hiszen semmiképpen nem szeretnének az Emirátusok vagy Katar nyomdokába lépni. Sokkal inkább a tradicionális vonalat szeretnék megtartani, odafigyelve a természetre: nem rombolni az óceánt, nem akarják teleszórni a partot szállodákkal, és nem fognak ijesztő méretű felhőkarcolókat sem építeni. Emberléptékű maradna inkább az ország.

Qaboos szultán mecset
Qaboos szultán mecset

Érik a piac az újra

Úgy tűnik, a magyar piac most érett meg rá – mondta korábban a Pénzcentrumnak adott interjúban Bocsák Zsófia, a Kartago Tours vezetője, amikor az izgalmasabb téli úti célokról faggattuk:

A nyári sikereken felbuzdulva a téli szezont saját charterekkel, teljesen új desztinációkkal kezdtük meg. Elsőként került be a magyar kínálatba Omán, ezen belül a salalah-i tengerparti rész, amit hol a Kelet Karibjának, hol a Kelet Svájcának neveznek. Ez az Arab-félszigetnek az az oldala, amelyik az Indiai-óceánnal van kapcsolatban, fehér homokos tengerpart, pálmafák, türkizkék víz, gazdag élővilág, mindez hétórás repülőúttal közvetlenül Budapestről elérhető télen. Ár-érték arányban jelenleg ez egy rendkívül jó ajánlat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

És valóban: Omán partvonala 3165 kilométer hosszan húzódik, beleértve az Ománi-tengerre, az Arab-tengerre és az északi Hormuzi-szorosra néző strandokat. A homok fehér, a tenger kristálytiszta. Turistaként azonban ne feledkezzünk meg arról, hol vagyunk, bikinire vetkőzni és random helyeken a hullámok közé szaladni itt nem érdemes. Egyrészt mert óriási hullámok vannak, amelyek percek alatt kisodornak minket a partra, másrészt muzulmán országában illik felöltözve lenni, nyugodt szívvel csak a szállodai partszakaszon engedjük meg magunknak a vetkőzést.

Persze az érdeklődőket külön fuvarral szívesen elviszik olyan öblökbe, ahol bátran fürödhetnek, kevesen vannak, igazán exkluzív az élmény. Emellett érdemes kipróbálni annak, aki nem fél, a dzsipszafarit, de tulajdonképpen annak is aki ódzkodik tőle. Delfineket is nézhetünk a parthoz közel, vagy meglátogathatjuk a Hawana Aqua Parkot, ahol 12 csúszda várja a nyaralókat. De egy salalai,  látogatás nem teljes Wadi Darbat nélkül, ami egy gyönyörű vízesés a hegyekben. És feltétlenül menjünk ki a helyi piacra, amit nem a turistáknak tartanak fenn, hanem ahová a helyiek járnak, és kóstoljuk meg a fehér hallevest, a shawrabat samakot ami olyan, mint a mi halászlevünk, csak sokkal izgalmasabb.

Wadi Darbat
Wadi Darbat

Persze egzotikus ételeket a szállodákban is ehetünk, a Hawana Salalah Resortban háromféle szállás közül választhatunk: a Juweira Boutique Hotel csak felnőtteknek kínál csendes, nyugodt pihenést egy nyugodt öbölben. Az aktívabb kikapcsolódást keresők, akik a családdal érkeznek, a Fanar Hotel & Residences-ben, a természet közelségét, a kényeztetést keresők pedig a Salalah Rotana Resortban fogják a legjobban érezni magukat.

Ománt azért szeretik annyian, mert tényleg hozza a Karib térség hangulatát, fehér, széles, homokos part, ahol télen nyár van, nagyon nyár. Kinttartózkodásunk alatt végig stabilan 31 fok volt, éjszakára sem hűlt le a levegő, a tenger pedig szinte langyos ilyenkor. Nem is csoda, hogy például Csehországban már évek óta ez az egyik legkedveltebb téli úti cél. Az csomagárak, ahogy mostanában minden, de tényleg minden, dinamikusan változnak, de két fő egy hétre már akár 600 ezer forinttól foglalhat, ebben benne van a szállás, az utazása, a transzfer és a reggeli. Pro tipp: érdemes all inclusive ellátást választani, legalább háromszori étkezést, hiszen a szállodakomplexumok úgy vannak kitalálva, hogy az embernek kedve se legyen elhagyni, sokkal egyszerűbb, kényelmesebb és olcsóbb bent leenni minden étkezést jó magyar szokás szerint az utolsó fillérig. (Bár meg kellett állapítanunk, olasz barátaink sem restek egymás bordái közé nyomni a tányért a chafing körül – nyilván, egy igazi olasznak az evés véresen komoly.)

A tömjén az isten mosolya

Jó tudni, hogy a mi szívünknek Krúdy óta oly kedves Szindbádot, a hajós legendás figuráját is Ománból származtatják. Még ha félig-meddig csak kitalált figura is, jól szimbolizálja, milyen fontos volt ebben a térségben a tengeri kereskedés. Az ománi tengerészek hosszú évszázadokon keresztül fejlesztették hajózási tudományukat, hogy legfőbb exportcikküket, a kor igazi luxustermékének számító tömjént, a világ minél távolabbi sarkaiba eljuttassák. Ma is ez lesz az első illat, amit az utazó az országba lépve megérez. A tömjénfa megkeményedett gyantájának gőzével kapcsolatban azonban mindenkit óvatosságra intenénk, füstje belélegezve nem csak ellazítja a testet és a lelket, de képes megzavarni az érzékszerveket, túl nagy mennyiségben pedig akár még addiktív is lehet. Nem csoda, hogy évezredek óta a vallási rituálék szerves része, és hívják a lélek vigaszának is.

A képeket a szerző késztette.

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 13. vasárnap
Kálmán, Ede
41. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?