Ismét csalók élnek vissza a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nevével a közösségi médiában.
Újabb és újabb szállodák nőnek ki a földből Budapest belvárosában szinte egyik pillanatról a másikra: van olyan terézvárosi, nem túl hosszú utca, ahol a negyedik hasonló egység nyílt az utóbbi egy-két évben. Vajon meddig nőhet még ez a szegmens a fővárosban, kikkel fogják megtölteni a még csak most épülő fél tucat ötcsillagos hotelt és hogy tudnak majd beilleszkedni a belváros szövetében - többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk Siklósi Anitával a frissen nyílt Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatójával. De szóba került az is, vajon kell-e készülnünk rá, kell-e félnünk a Rómát, Párizst, Barcelonát elárasztó és ellehetetlenítő overtourismt-tól, azaz a turisták kezelhetetlen áradatától.
Pénzcentrum: Rengetegen vannak épp itt a lobbiban, honnan érkezett ez a sok vendég, milyen felületről?
Van egy saját rendszerünk, a legtöbb foglalásunk ezen keresztül érkezik, hiszen attól függően, hogy mióta tagja valaki a Hilton Honors közösségnek, egyre több kedvezményt kaphat: minél többet utazik, annál több pontot gyűjt, ami aztán éjszakákra tud beváltani, valamint egyéb exkluzív tagsági kedvezményekben is részesül. Nagyon népszerű, főleg az Egyesült Államokban. Ez a rendszer már jól kiépült, így tényleg nem nehéz piacra lépni, de ugyanúgy a többi foglalási oldalról is érkeznek vendégeink, a Bookingról, az Hotes-ről, Expedia-ról, illetve utazási irodákon keresztül jönnek a csoportok. A cégek pedig közvetlenül foglalnak nálunk.
Mára tényleg kijelenthető, hogy sok a szálloda a belvárosban: csak ebben az utcában három vagy négy egység van. Nem túl sűrű ez, nem zavarják egymást?
Igen, sok szálloda van a belvárosban és környékén, de a mi esetünkben a lokáció azért fontos előnyt jelenthet, hiszen tényleg csak pár lépés a Bazilika. Nem hinnénk, de az a 100 méter különbség néha sokat tud számítani. De ami nekünk a legnagyobb előnyünk szerintem, hogy ebben a kategóriában ez az első branded szálloda itt a környéken, és a Hilton azért egy nagyon jó hívószó. Látjuk is, rögtön a nyitás után már magas a foglaltságunk, 60-70 százalékon megyünk.
Ez magasnak számít egy szeptember közepi napon?
Ez egy átlagos szám az évnek ebben a szakaszában, de egy frissen nyitott szállodánál feltétlenül magas. 15 szobával nyitottunk egy keddi napon szeptember elején, és 140 lett belőle szombatra.
Mi a különbség a Hilton és a Hampton by Hilton között?
A Hilton az egy úgynevezett full service hotel, tehát az ötcsillagos kategóriát képviseli, míg mi itt ugyanazt a magas színvonalú, átgondoltan kialakított szolgáltatást nyújtjuk, csak egy kicsit kompaktabb módon. A Hampton by Hilton egyébként Amerikában az egyik legnépszerűbb almárka, világszinten is ebből üzemeltetik a legtöbbet. Magyarországon ez az első ilyen típusú szálloda.
Itt a recepció és a bárpult például egybe van építve tehát sokkal közvetlenebb vendégélményt tudunk nyújtani. Lehet, hogy a vendéget ugyanaz fogja becsekkolni délelőtt, mint aki kiszolgálja majd délután a bárban, aztán lehet, hogy még este ő csapolja neki a sört, vagy főzi másnap reggel a kávét. Az embereink tehát multifunkcionálisak, de ezáltal sokkal közvetlenebb kapcsolatban vannak a vendégekkel.
És így olcsóbbak is gondolom, hiszen ha egy munkatárs több funkciót is betölt, munkabérben ez komoly megtakarítást jelent.
Igen, olcsóbb is így valamennyivel. Ez a struktúra persze azt is jelenti, hogy összehangolt, jól működő csapatkultúrára van szükség, hogy biztosítani tudjuk páratlan kiszolgálást. Van is erre egy külön kifejezésünk, a brandben ezt ’Hamptonalitynek’ hívjuk.
Ezzel a kompakt, közvetlen, többfunkciós terek koncepciójának kialakításával akkor inkább a fiatalabb utazókat célozzák meg?
Nem feltétlenül, minden korosztály képviselője megfordult már nálunk, sőt az első héten inkább idősebbek jöttek jellemzően.
Ha már munkaerőt kérdése szóba került: tudjuk, hogy a turizmus-vendéglátás a munkaerőhiánnyal leginkább sújtott szektor ma Magyarországon, pláne a Covid utáni világban. Önök hogy mennek neki ennek a kihívásnak?
A munkaerőhiány valóban kihívás az ágazatban, ezért igyekszünk mindig új megoldásokkal megközelíteni a témát. Idén például a szálloda nyitása előtt toborzónapot tartottunk, hiszen a márka önmagában már egy jó hívószó volt, így az érdeklődőknek meg tudtuk mutatni, miben gondolkodunk mi itt, melyek a Hampton by Hilton elvei és értékeit. De persze a klasszikus csatornákat is igénybe vettük és vesszük is.
És milyen kritériumok mentén ment a kiválasztás, fontos még egy recepciós esetében a végzettség?
Mi nem a végzettséget néztük tulajdonképpen, sőt még a több éves tapasztalat sem volt elvárás, hanem inkább azt néztük, hogy milyen attitűddel rendelkezik a jelölt, hogy mennyire tudja magáévá tenni ezt a barátságos kiszolgálást, elfogadja-e, hogy recepciós is, báros is, de ha kell, besegít a reggelibe is. Kvalitás és papír helyett a hozzáállás, a személyiség volt a fontos számunkra.
Nyilván recepcióra kell az angol nyelvtudás, de nálunk nem kizáró ok, ha valaki nem beszél magyarul, sőt, nagyon büszkék vagyunk, hogy ennyire sokszínű lett a csapat. Szobaasszonyok esetén sok ukrán hölggyel dolgozunk együtt, igaz, őket egy külsős cégen keresztül foglalkoztatjuk, mivel housekeeping-ben szinte lehetetlen volt saját munkaerőt toborozni.
A jelentős turisztikai szegmenssel bíró nemzetek, ahol sokan élnek a beutazókból, a Covid után igyekeznek a mennyiség helyett inkább a minőségre helyezni a hangsúlyt, azaz a tömegturizmus felől inkább a prémium szegmens irányába mozdulnak el. Így van ezzel Málta, Egyiptom, de Horvátország is. Ezek szerint Magyarország az alacsonyabb kategóriájú szállásaival, mint amilyen ez is, nem ezt az irányt képviseli?
Ha az átlagárainkat megnézzük, akkor azért semmi esetre sem mondanám, hogy a legolcsóbb kategóriába tartozunk. Így az első hét tapasztalata alapján, akik hozzánk jöttek, azok minőségi turisták, akik a minőségi programokat keresték Budapesten.. Igényes vendégeink vannak, akik várost szerettek volna nézni, múzeumba mentek, csak feltehetően a szállásra kevesebbet tudtak, vagy akartak költeni.
Tehát akkor egyértelműen ők a célcsoport, a középkorú középosztálybeliek?
Igen, az egyéni -szabadidős és üzleti utazókat-, valamint a csoportokat is szeretettel várjuk. Szerintem amúgy a két előbb említett állítás nem zárják ki egymást: azaz egy háromcsillagos szálloda is nyújthat olyan színvonalat, ami által beleilleszkedhet a minőségi turizmusba.
És akkor a most éppen épülő 5-6 darab ötcsillagos szállodára nincs is szüksége tulajdonképpen a városnak?
Azt majd a jövő eldönti, hogy kinek van igaza, vagy hogy melyik irányba volt érdemes elmozdulni. De én azt gondolom, az építtetők nem vaktában lövöldöznek a térképre, épp Budapest találták el, ezért döntöttek mellette, hanem alaposan felmérték a piacot, mielőtt belevágtak a beruházásba. Budapest, mint turisztikai desztináció, kiemelkedő, elképesztően sokféle programot kínál, amiért érdemes jönni. Éppen ezért van létjogosultsága, minden kategóriának a piacon.
Honnan érkeznek a vendégek, melyek a legfontosabb küldőországok?
Legtöbb vendéget eddig Amerikából realizáltuk, akik közép-európai túrát tettek, és Magyarország volt az egyik megállóhelyük, de nyilván a környező országból is sokan jönnek. Volt távol-keleti csoportunk már, és indiai vendégeink is, akik a következő nagy utazó nemzet lesznek, nagyon készülünk rájuk.
Kell rájuk külön készülni nagy erőkkel?
Nagy erőkkel nem, amit kérnek, hogy néhány indiai fogás legyen azért a reggeliben – ezt nyilván minden gond nélkül teljesítjük. De nagy készülést nem igényelnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
És mi a helyzet a vidéken élő magyar turistákkal? Az ő megszólításuk, bevonzásuk nem cél?
Magyarországon a főváros irányába szerintem nincsenek akkora távolságok, amit ne lehetne egy nap alatt kétszer megtenni. Nagyon sokan így inkább hazamennek, vagy mindenkinek van legalább egy rokona, ismerőse, aki itt lakik és aki befogadja. Ezek miatt ők számunkra nem jelentenek célcsoportot, de persze vannak magyar vendégek is.
Mi sokkal inkább a magyar kultúrát szeretnénk közel vinni a külföldiekhez, csináltunk például egy fröccslapot, aminek az egyik oldalán a kínálat, a másik oldalán pedig a történetét, a szódát, mint magyar találmányt mutatjuk be: így az élmény és a tudás is megvan, teljes a csomag. Emellett például negyedévenként más-más fiatal és középgenerációs kortárs magyar képzőművész munkáit bemutató kiállítássorozattal készülünk Horváth Lili művészeti tanácsadóval együttműködésben, valamint a Szépművészeti Múzeummal és a Nemzeti Galériával fennálló partnerségünk keretében. Az első tárlat megnyitását októberre tervezzük.
Érdekes listán bukkant fel Magyarország: a világ 10 legolcsóbb úti célja közé sorolja egyre több utazási magazin. De vajon jó az nekünk? Milyen képet sugallunk ezzel magunkról az európai vagy a tengeren túli utazók felé?
Hát attól függ, hogy milyen kontextusban jelenik ez meg a magyar főváros ezekben a cikkekben, de tény, hogy ár-érték arányban, ha nem is verhetetlenek, de nagyon jó pozícióban vagyunk. Ez egyrészt a forint-euró-dollár árfolyamok mozgásából is adódik: tehát egy külföldi a zsebében lévő pénzért itt többet kap, mint máshol. Ezt a lesajnáló vonalat én ebben a felvetésben egyáltalán nem érzem. Ez számukra csodás, főleg, ha a hozzájuk párosuló szolgáltatás is megfelelő. Ha a turisták pénze Bécsben kevesebbet ér, akkor ez csak jó nekünk, hiszen ide fognak jönni. Mert amit mondtam is, hogy tényleg igényes vendégeink vannak, akik operába mennek, várost néznek, sőt, privát városnéző túrárára mennek, egyszóval költenek, legfeljebb nem a szállás a legnagyobb kiadásuk.
Mi hotelesként inkább a szállásárakat figyeljük megszállottan, a belföldit és a régiósat is, főleg Prágával szokták hasonlítani a magyar fővárost, velük vagyunk nagyjából egy szinten, és árban valamennyivel Bécs alatt, de Pozsony és Varsó fölött. De folyamatosan versenyben van egymással ez a 4-5 város.
Nyilván Párizzsal, Barcelonával, Rómával nem vagyunk versenyben, sem kapacitásszámban, sem infrastruktúrában, sem ágyszámban.
A pandémia közben azt hittük, a turisták hihetetlenen áradata csillapodni fog, de úgy tűnik, az overtourism újult erővel csap le Európára – ez Budapestnek is okozhat problémát?
Persze, sok turista volt a nyáron Budapesten, de én nem gondolnám, hogy ez már az overturism, egyáltalán mely ponton kerül a képbe ez a fogalom, mi a túl sok? Azért nem vagyunk Velence szintjén, de még Amszterdamén sem.
Tehát akkor Ön szerint Budapestet ez a probléma nem érinti?
Szerintem még nem. A csúcsidőszakban, abban a pár hónapban látjuk, hogy sok a külföldi a belvárosban, de ez tényleg egy rövid szakasza csak az évnek, nyáron és karácsony előtt. Korábbi tapasztalataink szerint advent időszaka kiemelkedő, de a harmadik hétvégén például már nem telik meg a város olyan szinten, mint az első kettőn. Persze a szilveszter aztán megint jó. Ezen kívül még a Forma1, a Sziget olyan időszak, amikor a megszokottnál többen vannak a városban, de azért még ezt is csak nagy jóindulattal lehetne tömegnek nevezni. Bárcsak ez lenne a legnagyobb problémája a városnak.
Egy új belvárosi létesítmény és a közvetlen környezetének kapcsolata számos kérdést felvet az együttéléssel kapcsolatosan, vannak tervek a szálloda és szomszéd lakók harmonikus együttélésének megvalósítására?
Ez korábban egy foghíjtelek volt, tehát a semmiből épült ide egy szálloda, nem átalakítás volt, így a környező lakások értékét biztosan növeli a beruházás. De igen, van felelősségünk, és igyekszünk a környék vérkeringésének a részévé válni, de legalábbis jelen lenni a szomszédjaink életében, hogy ha bármi gond van, ne idegenekként álljunk egymással szembe. Pont a minap hívtuk meg őket háznézőre és egy frissítőre, hogy egyúttal megköszönjük az építkezés alatti türelmüket. Törekszünk arra, hogy ne nehezítsük meg az életüket azzal, hogy itt vagyunk.
Új szállodaként mivel lehet kitűnni a „tömegből”, mi az, ami meg megkülönbözteti a konkurenciától?
A szolgáltatás színvonalában lehet kitűnni, meg a vendégközpontúságban, tehát ha az ember jó revieweket kap. Nem is gondolnánk, mennyire sokat számítanak ezek a visszajelzések.
Az Airbnb felfutása mennyire ingatta, ingatja meg a szállodákat?
Szerintem teljesen más a két közönség. Ez az ügy már 2017 óta terítéken van, de látszólag egész jól megférünk egymás mellett. Aki Airbnb-be megy, az nyilván más típusú élményre vágyik, mint aki szállodába jön. Szerintem azért így covid után a branded szállodákban nagyobb volt a bizalom, mert nagyon szigorú tisztasági követelményeket állítottak fel, tehát hogy biztosak lehettek abban az utazók, hogy tiszta helyre fognak érkezni,
Tehát akkor nem fognak úgy kiszorulni a magánszállásadók a piacról, mint ahogy a taxisok kiszorították az übereseket?
Nem, és a kulcs itt a szolgáltatás. Aki szolgáltatást szeretne a pénzéért cserébe, az megkeresi azt a helyet, ahol megkaphatja. Aki pedig nagyobb teret szeretne, az lakást bérel rövid távra. Ez a kétfajta szolgáltatás tökéletesen kiegészíti egymást.
Fotók: Stiller Ákos
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.