Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
A vasárnapi óraátállítás miatt változik néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonat, valamint fővárosi busz menetrendje. A nyári időszámítás kezdete a Volánbusznál mindössze néhány, Kelenföld és Érd közötti járatot érint - közölte a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre, 3 órára kell állítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás. A MÁV tájékoztatása szerint a belföldi járatok közül a Nyugati pályaudvarról a hajnali órákban Szobra és Szolnokra induló vonat a nyári időszámítás szerint éri el célját.
A nemzetközi forgalomban, Budapesten át Bécsig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerinti 3 órakor indul el. A Bukarest felé tartó párja 3.39-kor indul Lőkösházáról.
A szombaton Magyarországról induló éjszakai vonatok körülbelül 60 perccel később érkeznek meg a külföldi végállomásra, ugyanígy a Magyarországra vasárnap érkező nemzetközi személyszállító vonatok általában 60 perccel később érkeznek.
A BKK azt közölte, hogy az óraátállítás miatt változik egyes éjszakai buszjáratok menetrendje vasárnap hajnalban. A legtöbb éjszakai járat közlekedése nem változik, a 2 óra előtti és a 3 óra utáni indulásokat kell figyelni a menetrendben. Ebben az időszakban, várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a BKK Futár utazástervező nem működik majd.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mivel egyes járatokat az óraállítás időpontja menetközben ér, a 918-as, a 938-as, a 940-es, a 943-as, a 948-as, a 956-os, a 964-es, a 972-es, a 972B, a 980-as, a 990-es, a 992-es, a 994-es, a 996-os, a 998-as és a 999-es busz esetében egy-egy indulás időpontja is változik. Azt kérik, hogy aki ezen járatok valamelyikével utazik, a bkk.hu/menetrendek oldalon ellenőrizze a változásokat.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







