Október 26-tól november harmadik hetéig több ütemben dolgoznak az autópályákon, több csomópontnál is korlátozásokra kell készülni.
Nem indokolt a MÁV és a Volán-társaságok szervezeti összeolvasztása - mondta el a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban Vitézy Dávid, a közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó miniszteri biztos.
Többek között a nagy szervezetek integrációjának hatalmas idő- és költségigényessége miatt indokolatlan a "MÁVAUT-koncepció", azaz a Volán-társaságok és a MÁV szervezeti összeolvasztása.A kormány elé terjesztett döntés-előkészítő munka egy olyan szervezet létrehozását javasolta, amely megrendelőként a MÁV-ot és a VOLÁN társaságokat is közösen irányítaná. Így megvalósulhatna egy egységes menetrend-, tarifa- és utastájékoztatási rendszer az utasok számára.
Vitézy szerint a hazai rendszer elavult, rugalmatlan és egyáltalán nem hatékony. Jelenleg az a helyzet áll fenn, hogy az állam saját szolgáltatásai együttműködés helyett egymással versenyeznek, ami nem mozdítja elő a rendszer fejlődését.
A miniszteri biztos úgy fogalmazott,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







