A Magyar Közút Nonprofit Zrt. immár három éve telepített vadriasztó prizmákat a Tolna megyei közúthálózat több szakaszán és a rendszer annyira bevált, hogy a vadgázolásból származó káresetek száma hetedére csökkent. Ezért a közútkezelő idén az eddigi 12 kilométeren felül további mintegy 10 kilométeren helyez el vadriasztó prizmákat a megyében.
Hetedére csökkent a vadgázolások száma egy új eszköz bevezetésével Tolna megye egyes vadátjárásnak különösen kitett veszélyes útszakaszán. A vadriasztó prizmát az út szélén található, szaknyelven vezetőoszlopnak nevezett cölöpökre szerelik. A prizma a fényt az erdő felé visszaveri, mely az autósok számára lényegében láthatatlan, de az állatokat elriasztja az út megközelítésétől, ha éppen gépjármű közeledik.
Tolna megyében sokszor találkoznak az autósok "Vadveszély" jelzőtáblákkal, mivel a megyében rendkívül gyakori, hogy vadon élő állatokat gázolnak el az autósok, nemritkán személyi sérüléseket is szerezve. "Sajnos a táblák nem csökkentették érdemben a balesetek számát, talán éppen azért, mert már túl sok van belőlük, ezért a vezetők nem veszik elég komolyan őket" - mondja Rimai Rudolf, a társaság megyei igazgatója. A Közút megyei igazgatósága ezért támogatta a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ötletét a vadriasztó prizmák kihelyezéséről.
A prizmák felszereléséről három évvel ezelőtt állapodott meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság, a Tolna Megyei Vadászszövetség, a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége Közlekedési Munkabizottsága, az Allianz Hungária Biztosító Zrt., a Tolna Megye Közlekedés Biztonságáért Alapítvány és a Heoscont Hungária Kft. Elsőként egy különösen veszélyes 6,5 kilométeres szakaszon, később két rövidebb szakaszon szerelték fel a prizmákat, összesen tehát 12,4 kilométeren vizsgázott a rendszer. "A tapasztalatok nagyon jók, az érintett szakaszokon hetedére csökkent a vadgázolások száma, így az összes résztvevő elégedett a próbaüzemmel" - mondja Rimai Rudolf. A vadásztársaságok beszámolói szerint a területükön évente eddig 55 vadgázolás történt átlagosan, ez a szám a prizmák telepítése után évi 8-ra csökkent.
A Magyar Közút idén a kisköltségű forgalombiztonsági beavatkozások keretében további 9,5 kilométeren helyez el vadriasztó prizmákat Tolna megyében. A további bővítést a vadásztársaságok, a rendőrség és a biztosítók is támogatják, hiszen minden érintett sokat nyer azzal, hogy kevesebb a baleset, mint korábban. Éppen ezért nem kizárt, hogy a Közút külső források bevonásával országos vagy helyi megállapodások alapján ennél lényegesen több helyen is felszerelheti a közlekedés biztonságát növelő eszközöket. A prizmák költsége felszereléssel együtt 4000-4500 forintba kerül darabonként.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







