Elfelejtett letöltések, régi üzenetváltások és egyszer használt alkalmazások is rengeteg helyet foglalhatnak az iPhone-on.
A Microsoft hétfői blogposztjában jelentett be, hogy április 25-én, pénteken fejeződik be a Nokia felvásárlása. Innentől a Nokia telefonok és szolgáltatások a Microsoft tulajdonába kerülnek. A 7,2 milliárd dolláros üzletet még 2013 szeptemberében jelentették be.
Néhány módosítás még bekerült a véglegesítés előtt: a Microsoft egy évig megkapja a nokia.com domént és a cég közösségi oldalait. A koreai gyárat, amely eredetileg a megállapodás része lett volna, nem veszik át. Eredetileg arról volt szó, hogy a Nokia fő technológiai részlegének dolgozói a Nokiánál maradnak, a friss szerződés szerint viszont 21 kínai alkalmazott a Microsoftnál folytatja.
A hétvégén több oldal is megírta, hogy a Microsoft átnevezi a megvett részleget Microsoft Mobile-ra, a cég azonban egyelőre hivatalosan nem erősíti meg ezt az információt. A pletyka egyébként a megvett finn vállalat átnevezéséről szól, nem a készülékek márkanevéről, tehát egyelőre nem tudni, hogy a Lumia okostelefonok milyen név alatt kerülnek majd forgalomba.
Szeptemberben a Microsoft még azt nyilatkozta, a felvásárlással 32 ezer Nokia-alkalmazottat vesznek át, köztük 18 ezer gyári munkást. Szintén a Microsofthoz kerül néhány szabadalom. A korábbi nokiás vezérigazgató, Stephen Elop pedig ma már a Microsoft Devices (eszközök) részleget vezeti.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







